Ki beszél majd

             Szarka Józsefnek

A vízbe hullt citera-nóták már sohasem
sirálylanak vissza egyikünk fülébe sem,
hiába hullnak harangló könnyek  a szemből.
A citera-nótákat senki sem kérheti vissza.
Ott maradnak örökké  a parton,
tüzek rőzseláng-húrjaiba zárva.
Fecskeszárnyakra költözött ez a nyár is,
s mi azért megkérdezzük a varjúlakatra zárt
fáktól, hogy ki beszél majd a délelőtti házfalak
ránk könyöklő árnyékairól,
a holddal korongozó esték melegéről,
hol Mózes-arcú öregek útszéli fákra aggatják
a szempillák mögül kiszökő álmot?
Ki beszél majd a sötét szemöldököt vonó égről,
az ablakra vetődő hárfa-eső húrjairól,
földbe taposott levelek alatti tóról,
falakon túli fényről, hol csillagot
őrőlnek a nyárfák?
Este van. A köddel kolduló nádas megköti a szél
utolsó szusszanását, s együtt alszanak el.
Lefekszünk mi is a Balatonba kökénylő dombok
alvó tövébe, s nem kérdezzük mi már senkitől,
hogy ki beszél majd a hazáról, a házról,
ablakok alatti térről,
ahonnan félhold-bárddal hóhérlik a határ.
Nem kérdezünk mi már semmit, csak ennyit mondunk:
A vízbehullt citera-nótákat senki se kérheti vissza.
Ott maradnak örökké a parton, tüzek rőzseláng-húrjaira
zárva.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Lelet (, 2002)