a nyári álmok színes pillangói
rég kirepültek az utcából
megtaposott remények ösvényén járok
lábam alatt nyüszít a rothadó avar
a valaha mindentértő cinkos mosolyod
ma idegen, közömbös udvariasság-
csak protokoll
elmondanám, ha tudnám, mi fáj, miért
s mennyire
elmondanám, ha tudnám, kinek
de valahogy most nem ugyanaz
az értelme a szónak
bólintásod is egyre hidegebb...
gyűlölj inkább, csak ne mosolyogj!
