Nagy István, P. : Kiûzetés

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38698 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Farkas György: cím nélkül (6)
Farkas György: cím nélkül (5)
Farkas György: cím nélkül (4)
Farkas György: cím nélkül (3)
Farkas György: cím nélkül (2)
Farkas György: cím nélkül (1)
Farkas György: A darázs
Farkas György: Források
Szilasi Katalin: Öreg pásztor kesergése
Szilasi Katalin: Hervadás cseresznyével
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 14 órája
Farkas György 14 órája
Cservinka Dávid 16 órája
Filip Tamás 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Valyon László 1 napja
Szilasi Katalin 2 napja
Bátai Tibor 2 napja
Ózdi Annamária 3 napja
Kiss-Péterffy Márta 8 napja
Kiss-Teleki Rita 8 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Egry Artúr 10 napja
Duma György 10 napja
DOKK_FAQ 11 napja
Csombor Blanka 14 napja
Tóth Gabriella 16 napja
Vadas Tibor 16 napja
Tamási József 16 napja
Zsigmond Eszter 19 napja
FRISS NAPLÓK

 A fény nem publikus 1 órája
Minimal Planet 4 órája
Ötvös Németh Edit naplója 6 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 7 órája
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 11 órája
Gyurcsi 11 órája
Jószándékú párbeszélgetés 13 órája
A vádlottak padján 14 órája
Hetedíziglen 1 napja
az univerzum szélén 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
négysorosok 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
nélküled 2 napja
mix 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Nagy István, P.
Kiûzetés

KIŰZETÉS

Egy önfeledt vetkőzés
lassú mozdulatai: előbb
a zakó, aztán az ing,
a trikó, a nadrág
s a többi mind –
ruháit elhányja,
pucéran áll,
körötte sok-sok
tollpihe száll.

Mily védtelen vagyok.
Mily sebezhető.
Körülem érdes a levegő.

Az ég alatt,
ott, ha lehetnék,
a felhők puha kazlaiban,
súlytalan a fényszegény magasban,
én mondom, nem rettegném
a fintorgó istent,
nem rezzennék össze végszavára,
hanem lepillantva – mint aki
a lentit sose látta –,
beleköpnék a ragyogásba.

Egy intésre beesteledik.
Itt ülök a kioltott világban,
a megsűrűsödött, alvó levegőben
olcsó jelenések: kanalak, villák
és kések, a sótartó énekel, a hold
sisteregve elolvad a palacsinta-
sütőben. Anyám a döngölt
földet simogatja egyre.
– Anyám, miért e búgás legbelül?
– Hasacskádban az étel kihűl.
Nem melegszik, bomlik,
hűl benned a leves,
hasacskádban a tej
frissen megaluszik,
véred elaluszik.

Sétál bennem a vér,
noszogatja az indulat,
s ha alábbszáll
a láz – a harminchat fokos –,
az alázat elaltat,
felhők kékjével takargat
az álom – – –

És elindul bennem a vonat,
körbe-körbe fut a rozzant
sínpárokon, tülköl, tutul,
mintha önmagát kergetné,
de sohase érné utol,
és bármi színkép is vetül
pályája önkörébe
– zászlók pirosa, felhők kékje,
pilláim alól a szemem fehérje –,
minden semlegesül.
Sétál bennem a vér,
nem tágul a köralagút,
alattam nincs talapzat
(fölöttem sok furcsa felhőalakzat),
melyen lábamat térdben
enyhén megroggyantva állnék
(parolázva – kikkel is? – akár a
fess égi bürokratákkal),
belemerülve az időbe,
kijátszva a történelmi jelen-
és múltkort – – –

Ámbár lehetne így sem
(sebaj, úgymond, heged
a seb, tompul a jaj),
hálnék bár galambokkal,
ébrednék pöttyözött pofával
– akkor is mindig visszajárnék.
Sétál bennem a vér,
tágul a köralagút,
szűköl az ösztön,
ugat a tudat,
az éber öntudat virraszt –
a láz alábbszáll,
az álom fölriaszt – – –

(Kitakarva alszol.
Mintha csak holmi szellemkéz
műve lenne – pedig csupán a szél
emeli –, egy falevél
betakar. Soha súlyosabb
takarót, soha ily nehéz,
testre szabott ruházatot.)

Ez az utca, ez a város
nem az enyém.
Idegen, (há)borús az ég.
Kitapintom egy fa ütőerét –
még élek; még él.

Most nyár van.
Most ősz van.
Most tél –
egymásba tűnnek az évszakok.
Megjelölöm a helyet,
ahol vagyok: évszázados hárs,
évgyűrűi számlálatlanok.
(Próbálja elképzelni azt a fát
– meghallani a neszeket,
fák között az állatokat –,
majd az egész erdőt a vadállománnyal,
az erdészházzal, erdőkerülővel
és persze azokkal, akik
éppen a tilosban járnak.
Sűrű cserjék sose ízlelt, különös
bogyóihoz hajol közel,
olyannyira, hogy már
ne is lássa. Közel a füvekhez,
mint aki ritka gyógynövények után
kutat. Elfáradva a keresésben, hátát
egy fatörzsnek veti. Pihen.
Gyönyörűséges, gondolja, gyönyörű
vidék. Az idő is gyönyörű. Hozzá-
szoktatom magam, gondolja, hozzá-
szoktatom magam ehhez az időhöz,
ehhez az év- és napszakhoz,
megjelölöm ezt a helyet
körös-körül, a bokrokat is
külön-külön, hogy visszataláljak
ide.)

Nehéz tollruházatban
a verebek.
A fák mezítelenek.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holmi, 1994
Kötetben: A hely grammatikája (Szolnok, 2000)
Kiadó: Jászkunság


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-28 22:38   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:12   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:07   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 20:31   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 19:56   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 18:28   Napló: Ötvös Németh Edit naplója
2024-03-28 18:18   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 17:20   Napló: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés