Transzcendens

Eddig gyűlölted a csendet,
most mégis áldod, hogy létezik.
Gondolataidat erősen feltekerve
nem létezhetsz itt.

Nem érted, hogy miért lehet,
hogy amint megkapod csendedet
mégsincs szavad.
Terméketlenségre ítélve,
mert egy percre sem kímélve
önnönmagad
éltél vadul, fejed szélbe tartva,
és nem vetted észre, te marha
az oszlopot.

Annyira mély most ez a csend,
mint két barát közt az első csók után.
Homlokára írták a végtelent.

Te vársz, a csövesek rutinjával.
Keserű ital szádban a magány,
néha felfröccsen benned, fojtogat,
de idd meg. Eloltja szomjadat.

A levegő hűvös fátyol.
Beborít, mint a menyasszonyokat.
Szemedben feldereng a kócos pirkadat.
Most egészen kicsinek látszol.

Ülj a tenyerembe. Mostantól
vigyázok rád. A szél,
ami idehozott, a tegnapról
és félelmeidről beszél.
Én elcsitíthatom. Legyél
apró háromszög sorsvonalamon,
add nekem terhed, és ne félj:
tiéd lesz a legerősebb oltalom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.