Amit mindig is




Ami a hajlatból belátható és beláthatatlan,
jegenyenyártól a nyársakkal elzárt folyosóig,
őszülő nyárikertig, örökre nyírott sövényfal
mellett az állomásig, ahol rozsdás sínpáron
egyensúlyozol fiaddal, míg a kanyarban fel
nem tűnik a vonat, a rég csak rád mutató
kisujj. Mikor az ujját kérted, tenyerét akartad,
mikor a karjához értél, szédültél el a magostól,
ahová gombjai röpültek. Maradtál álmodozó.
Törne a törpe gally alattad, elrántod magad.
Ne zavarjon, hogy a fekete kapuszárnyak
már csak félig takarnak, és a suhintás is
lapjával ér. S hogy amit mindig is vártál,
érjen utol, hiszen csak a hiszti kap el,
hónod alatt a ráncait nyújtó tenyér.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.