Szabadesésben

Van az úgy, hogy az ember ölni vágyik,
növényt, állatot, önmagát.
S van olyan is, hogy üres gyomorral
szenvedi végig az éjszakát.

Nem alhatom, hiszen időtlenül
fekszik mellettem árnyékod.
Az üres szobában zihál a csend,
ablakomban kitömött csillagok.

Olykor néma az Isten a fákban,
és rám üvölt a légüres térben.
A padlón is kapaszkodva fekszem
szabadidőmben, szabadesésben.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.