Tört sugár

Apró, rezgő lélek voltam, félénk, bágyadt lebegő.
Fújt a szél, és alaktalan légvágyaim fátyolának
éreztem, hogy szárnya nő.

Légre keltem, szétterültem, foszlányaim szépen lassan
felizzottak a nap hevétől. Cseppnyi lángok milliói
cikáztak úgy, mint pernye a tábortűz katlanja fölött.
A hatalmam nőttön nőtt, míg akaratlan megtaláltam

őt, a fátylam szép szegélyét,
őt, aki test, aki fény, aki élet,
őt, aki ringat, őt, aki dönt.

Csillagok közt fényév voltam, ősidőkig elhatoltam,
voltam minden gondolat: én, a kollektív öntudat;
ezer érzést éreztem, és ezer titkot titkoltam, és
milliókat szerettem, és milliókat gúnyoltam.
Milliárd vad orgiába milliárdszor belefúltam --
egynéhányszor ott maradt egy kis édeskés bűntudat...

De őt nem láttam; csak a testét.
Romlatlan arcát várva lesték
kósza árgus-szemeim,
és nem pergett le a kínzó festék,
amely takarta, s amelynek, tessék,
most már függő rabja vagyok
testtelenül és
végtelenül.

S apró, rezgő lélek vagyok, az ő szemében tört sugár,
egy álomtestnek része vagyok, de testem egy álom csupán.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.