A nagy salakmezõ / [32]
Mint egy evező,
megcsobbant néha a pályaudvar vizében
a bemondó hangja,
és nagy súlyt helyezett a pontosságra,
hogy hányadikra és mikor.
Vártam, mikor jön be az enyém,
amely aztán továbbindul,
de egyébként mindegy volt,
fáradt voltam,
mint egy vízinövény.
És még oda is jött hozzám egy hal,
és kérdezett valamit,
de honnan tudtam volna?
Szerencséje volt,
azt az egyet tudtam.
Igaz, hogy előtte én meg
tüzet kértem tőle,
nyilván attól bátorodott fel,
életre-halálra egymásra voltunk utalva,
mint a természetfilmekben.
És akkor bejött a vonatom,
mint egy hosszú kéz,
és kitépett engem is,
felszedett kagylót, kavicsot,
hiányoztunk a gyűjteményből.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: A nagy salakmezõ (Pécs, 1997)
Kiadó: Jelenkor
