A 22-es kórterem

A 22-es kórterem

hogy ki volt Amundsen? –pálcika ujjai a tűzforró
vaságyra tapadtak az ágy fedélzetére átlátszó
hajókötelek (infúzió-kábelek) kapcsolták
a főárboc-vitorlának lényegült pizsamát törökülésben
magyaráz– prémkereskedő és aranyásó a Baktérítő
luxusjachton őszi délutánokon dzsesszzenész
a 22-es szoba változatlan: 22 irányba nyílik nyugtalan
örvény s a jéghegyekké magasodó gyógyszerillatú falak
között pizsamahajtogatás portörlés a pincér
(a szomszéd kórteremből) sárga mellényben piros
maszkban áll az ajtó előtt állát két ujjával támasztja
amíg az ablaküvegek közé szorult víz a falon
folyni nem kezd akkor nevet és néhány deka
porrá válik (ezüstkanálra söprik fel) a klinikához
vezető lépcsősor mellett teáskannák sorakoznak

kiázott barna filter az ég a trópuson monszun után
ahol a parkolók mahagóni fái hirtelen megnyílnak
mellkas tájon sűrű recés fűrészek szabdalják
a felszökő párát (a csészékből) ágbordák mögül
bezárt renitens huzatok egyszer volt hol nem volt
állomások fehér galléros főpincérei akik végül
önmagukat szolgálják fel 22 irányból hallom:
ha megnyitod az oldalad / bemászok egy este alatt
kibányászlak szép lány vagyok / gépíród és bádogosod
elvigyelek jössz-e velem / az új ágyad is megvetem
befekszünk egy koszos liftbe / úgy hullámzunk föl-le föl-le
(szikék balladája: altatásból visszamaradt képek)
reggel az ezüstkanállal a teáskannába
kavarnak: a 22-es csapdája portörlés

persze a monszun most is ott zuhog a szád
szélén áfonyaillatú lehet ilyenkor a tenger felfelé
hullámzik a hegyen mégis mintha zuhanna zuhanna
peregne mint mikor megemeled a karod és a saját
véred folyik az infúzió-kábelek bepirosodnak
megfeszül a hajókötélzet visszafelé hömpölyög
az idő átolvadva a jégmezőkön megnyílt törzsű
trópusok parkolóin és akkor
akkor az utolsó szerva (a krétakör érintőjéről)
az iszapember kormányos szemébe pattan és
úszik úszik az ezüstkanál peremén

az ágy szélén lévő kártyapaklit megfordítod
(mint egy középkori jós a homokórát) a sorrend
változik 22 lap egy kártya egyik fele az éjszaka
másik a nappal köztük a nullpont és az egyenlítő
a sarkkörök pillanatokra szirénáznak

a félig beázott gyógyszerillatú falon lehúzom
magam mint egy vonalkódot moccan az ajtó
a 22-es kórterem változatlan (közben odakint
fekete övben karatézik a szél)







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.