Fény





Végigsétálok a kopott, dohányszagú utcán

és megsimogatom a házak oldalát.

Időnként felnézek, de ma különlegesen magasra,

ki fölöttük a fény felé.

Közben rácsodálkozom micsoda formarészletek,

ismételhetetlen díszsor, már csak nyoma egykori büszkeségnek.

Hogyan hogy nem vettem eddig észre…

pedig hányszor mentem végig ezen az utcán –

Először nézek fel?




Villamos, autóbusz-

itt fenn már madárhangok, illatos fák

békés, daliás házak, tökély.

Csak nézem messziről, csodálom,

nem érinthetem meg.




Már a fák között, lombok, ösvény, apró zaj a fűben rigó.

Tovább fel a hegyre, s ott fenn a legtetőn bármerre nézek:

részem ő, része vagyok.




(2007.05.27






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.