Már csak oda



Felhőket szórt a hűs szél az ég süteményére.
Bársonyos báránycukrot. Fehéret a kék mélyére.
Ide, s oda egyet. A szélére kevés jutott,
mert a ásító fény a fodrokat olvasztja meg ott.

Könnyel öntözött beton parancsol már tekintélyt,
ami sűrűn körbevesz . A szemem már nem tekint éjt,
csak pityergő bohócokat a rét sok szegletén.
Végig ott vannak. Hol remegek, a láncok kezdetén.

A mezőn letépkedett liliomok hevernek,
s lábaim simogatják. Szemeim közben merengnek.
Az kéklő eget lesik. Más már nem is jó nekik,
mert minden oldalról a szívmaró könnyek égetik.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.