Reménytelen félelemben

Túl hamar nőttem fel,
Ezt látod rajtam te,
Közben nézzük ahol a Nap felkel,
Nézed a kisírt szemem,
Egy katica arcodon terem;
Leveszem, nevetünk, mintha semmi nem fájna,
Csak hallgatunk a szívünk szavára.

Pillangók, madarak,
Búcsúkor a szívem majd megszakad.
El akarom mondani:Szeretlek!
De te nem így nézel rám,
Ezért nem mondja ki a szám.
Együtt sírunk kacagunk,
néha mindent jól összekavarunk;
De még mindig nem tudom elmondani neked:Szeretlek!
hisz tudom a barátaid rajtam nevetnek.
Nem mondom, de fáj,
Inkább hallgatom hogyan csendesedik a táj.

Már nem tartozunk össze, de még mindig szeretlek,
Ezért fenn az égben mind rajtam nevetnek.
Nem tudod, nem is tudtad soha,
A szívem csak neked adnám oda;
Nem is tudhatod, nem is akarod,
Mert arcod fekete gyászlepellel rég eltakarod





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.