Hajnal

Az éjjen szerzett fényes győzelem,
Keltett fel most álmomból,
Ahogy félve, lassan nyílt ki a szemem,
A nap nézte végig a távolból.

És elhagyva rémséges álmomat,
Az ágyamban felülve,
Láttam, a borús felhők mögé tűnik a nap,
Mintha tőlem menekülne.

És nézve az eget, Keresve őt ,
Arcomon egy könnycsepp folyt,
Láttam, ezüstté lettek a sötét felhők,
Elbújt Ő, de mégis mindenütt ott volt.

Talán, mikor felkelt, a dombok mögött,
Megpillantva, ahogy alszom,
Látta szörnyű álmom , ágyam fölött,
És érezte ébredésre vágyom.

Talán erőt gyűjtött, talán kissé lassított,
És fényesebb lett, mint valaha volt,
Fénykezével cirógatta a hátam ,
És melegével az ébrenlétbe tolt.

És én Szeretem őt! Tudom Ő keltett fel,
Még, ha most tovább is megy égni,
Míg rám ragyogott, boldogság töltött el,
Mikor itt hagyott, megtanított élni.

Az éjjel harcolt véres küzdelem,
Miben minden reggel lázasan ég,
Én mégis nyújtom majd kezem,
Talán ragyoghatsz rám! Talán ragyoghatunk még...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.