A bolygó hollandi

A hatos éjszakai busz fedélzetén,
e hínárszakállas fantomhajón,
az aszfalt hepehupáin lágyan hullámzó,
fekete gumipadlós, szögletes bálnatestben
az üléseken összeborulva hortyogó,
savanykás szagú társaság.
Nappal dolgoznak, éjjel holtfáradtan útra kelnek,
feltelepednek a kivilágított ringlispílre,
ami körbehurcolja őket az alvó városon.
Retkes gyermeksapkáikban az utazó bolygólakók
szatyrok és rongyok közt előrehajolva ringanak,
repülnek az otthoni tájra.
Felszállnak a vitaminban gazdag aranyifjak,
erejük teljéből káromkodnak, színes ingükben
részegen, térdüket verve hahotáznak.
Aztán leszállnak a blahalujzatéren,
a vizeletszagból tűnni kezd a férfikölni-illat
mesterséges virágoskertje,
s ők úsznak tovább az éjszaka gépolajában.
Sötét minden ablak, de odabent se virrad:
az alvók feje kissé megbillen, de ki sose tisztul
mikor a busz keringő égitestje
örök terhével újra meg újra tovaindul.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Világítóudvar (Budapest, 2001)
Kiadó: Orpheusz