adÓ

Kész van a terv már rég
Lelkem üvölt, Sikoltva, sírva
kéri kegyelmed újra! S nem
hagytál itt. Itt vagy. Most is.
Látlak. Látom arcod. Látom
menny- arcod, És érzem
menny- illatod, mely évezredes
Tömjén füst és vérillat
esszenciája, orromba égett,
Nem feledem, mert éget.
De még sem vagy itt.
Sokszor nézed szenvedésem,  
hallgatod nyöszörgésem,
s jól tudom, hogy mindez tanít,
De megspórolnám a kínt,
ha mint drága gyermeked
visszavennéd,
Amit adtál, úgyis oly sokszor
tetted már, de én csak áldlak
s Magasztallak. Nálad nincs
idő, s a homokóra nem
tűnik oly ijesztőnek, S ha valód
látnám, már nem számítana,
s számítok én? Jónásnak mondtad,
jön majd másik. Pótlod a pótolhatatlant.
Mert csak te vagy, aki létezik, az ember
meg csak éhezik
Az igazságra.  A te kiismerhetetlen
végtelen lényedre, Amely örök titok
és kívánatos mély rejtély, Hatalmas,
óriás hegy. Nem látom hol ér véget.
Mert nem teszi...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.