..te vagy az álmom..

Csendben lépkedek az utcákon át,
az ablakok nem figyelnek rám.
Nézem az eget, a felhőket, és néha csillagot is találok.

Egész  nap ég az arcom, ég a szemem,
és nem tudom, abba tudom-e hagyni a sírást.
Próbálok figyelni másokra, de
esetlenek és üresek a kérdések,
és a félelem folyton hozzájuk tapad.

Számolom és elfelejtem mégis a napokat,
üres arcuk semmit sem üzen,
halványan és hidegen tekintenek felém, akár a telihold magányos éjjelen.

Ó, hogy elmondanám, mennyire szeretlek.
Lopva néznék rád, és lázasan.
Talán megcsuklana a hangom is, belesülnék, újrakezdeném,
és reszketnék, vajon érted-e:
megérted-e valaha is?

Oh, bár megfognád a kezem,
bár hozzád simulhatnék,
bár énekelhetnék hosszan szerelmemről,
és te is énekelnél nekem.

Elmondanám százszor, és újra,
elmesélném mióta, hogyan.
Felfedném az elrejtegetett titkokat, befalazott önmagam is.

Szerelmedről vallatnálak, és újra meg újra hallani vágyom.
Kedvesem, Te vagy az álmom.
Eléd lefektetem szürke életem, és virágba borulok, ha képes leszek.
Szolgálnék neked halálom napjáig , és halálommal is, ha engeded.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.