Az elképzelt szeretõ fényképére
Mindig akkor jössz meg, amikor
már nem hiszem el, hogy létezel.
Egy kába nap, könnyű vacsora után,
az álmaim előtt mégis megérkezel.
A sötét vagy, az éjjeli csendem,
a borban elolvadó nyugalom,
halkan, mint aki el se ment még,
úgy suhansz át az üres udvaron.
Semmid sincsen, azt is nekem adod:
a hűvös holdfényt belém átleheled,
és elalszom öleden, de előtte még
egy fényképre festem emlékedet.
De tegnap mégis hiába néztem,
te nem vagy rajta, csak én vagyok,
egyedül fekszem, tán éppen álmodok,
és a szám szélén a holdfény szétcsorog...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
