Régimódi szonett
Mond, jártál - e még az árnyas fák alatt, kedves,
Szerelmünk régi emlékét megkeresni,
A park ölén, hol a kispadon, fogva kezem
Súgtad, édesen, senkit nem fogsz így szeretni.
Május volt, virágkupolát vont nászágyunk
Fölé, zsenge ágaival, az aranyeső,
Kezed mellem s szoknyám körül kószált s vágyunk
Egyre nőtt, lett emésztő, fájó, perzselő.
Boldogság, bohó, ifjú, bódító szerelem,
Aláhullt nimbuszom fáradt sóhaja
Elmúlt, hisz múlandó a Földön minden,
De szeretni szabad, ne légy múltad rabja,
Veled az ifjúság tűnt tova, mellettem, ül
A párom, kinek én vagyok az asszonya.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: nem jelent meg, xxxx
Kötetben: nincs (xxxx, xxxx)
Kiadó: xxxx
