Az idõ csak rohan



Folyik az idő, mint egy végtelen folyam,
csak zúdul, csak rohan és meg nem áll.
Tegnap még itt voltál, ma elsodor tőlem,
és tudom, és érzem, hogy örökre már.
Köveken, sziklákon sodor át és fáj,
de meg ne állj, minden percért kár.
A szenvedésnek, mert a víz is éget,
van ki úgy vet véget, hogy út közben kiszáll.
Nem sejti senki, hogy mikor lesz vége,
nem tudom én se, csak sodor az ár.
Nem céltalan, a vízeséshez tart,
távol mindkét part, a víz magába zár.
Pusztító robajjal zúdulunk a mélybe,
az örök sötétségbe, s jön velünk a sár.
Életek zuhannak le a vízesésen,
nem maradok én sem, a zuhatag vár.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.