Megszokás

elfáradt a gyilkos,
mely öldökölt
negyedszázada már.
csak áll tanácstalan,
csak úgy van bennem
s én őbenne, mint
visszafojtott lélegzet vár.
ki öl meg kit?
a kérdés lebeg,
mint szürke bárd
mindkettőnk felett.
kővé meredt pillanat
menti holnapra a választ.
holtomiglan halogatom,
hiszen hozzám nőtt
gyilkosom. megszoktam,
tán haverok is lettünk,
egymásban őszülünk.
egy s mást megtanultunk
e párvesztett viadalban.
csak nézem üresen
szikkadt karjait,
már nem is emlékezem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.