Szép álomakt

Tussal rajzolom ki ágyad lábait.
Széles, rozsdaszínű és erezett
A tenyerem, mint egy őszi levél.
Amit nem lát más, azt csak grafittal,
Finoman. A párnád alatti kés körvonalait
Kezedben széttépett önarcképemet.
Íriszed akvarell, zárt szemed freskó.
Mozdíthatatlan, mint alvó tested alatt a lepedő,
tintával kihangsúlyozott.
Lehulló kezed öntudatlan is a nyakánál
fogja a borospoharat. Hajad elfedi
A paplan kiégett ráncait.
Úgy alszol, mint a katedrálisok.
Mellkasod átlátszatlan üveg. Zománccal szürkére festem,
Hogy megbékülj magaddal, ha virágot festek –tudom-
Véresre dörzsölöd.
Az ajkad helyett, csókot festek, lábaid helyett halált.
Hisz csak addig élsz, amíg itt maradsz. Amíg e kép
A sorsod, amíg oldószert inhalálsz, s amíg kormot
Kenhetek őszülő hajadra. Amíg nevetünk, hogy nem találsz
Fiatal, bohó képeid között magadra és rettegve
Kérsz este a műhelyben, hogy bor helyett
Fesselek pasztellel magamra.
Ecsetek százai kenték már vászonra, és ezrek
Szőrei fognak kiszakadni, megcsomósodni de téged
öröknek festelek.
Lélegezz nyugodtan, ha végzek, felébresztelek






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.