Shakespeare-naptár

Bár márciusban zord idő
marasztja tél vad ordasát,
a zöld a földből csak kinő,
ha Nap mereszti telt hasát,
s hajráz a zápor, fürge, friss,
nyomába jó idő szele:
nyakunkra hág az április,
a szív szeszélye jő vele,
és május ágán bontja már
szerelme nedves bimbaját:
ki nem szerelmes, mind szamár,
bolond, ki félti önmagát,
mert gyorsan itt a nyáridő,
mutatja gyöngy a homlokon,
sugár pikája égetőn
cikázik át a lombokon
ám röpke nyár is ellohol,
elfogy, miképp a munka is,
ezt minden gazda tudja jól,
de tudja Handsome Johnny is,
és Mary szintén sejti már,
mit ér a hosszú nyári éj,
megérzi: késlekedni kár,
a cséplés hipp-hopp véget ér,
s a hulló csillagok nyomán
mezőről visszatér a nép,
kályhánkba lobban őszi láng,
tüzünk pótolni némiképp,
s ha Tél király megérkezik,
és vaksötét az alkonyat,
az ernyedő test eltűnik
iromba gyapjúgönc alatt.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Jelenkor, 2002.05.