MEMENTÓ

( Búcsú a laktanyától )
                                                                                ( Nyugdíjas találkozóra )                



Még egyszer jöjj vissza, hogy ne feledjünk
Volt egy ezred. Emlékszel? Azt meséld el
Látod az idő is megállt felettünk
Füröszt a múlt ablakrésnyi fényben

Nem döng már a léptünk, szívünk botorkál
S e táj dédelgető öle ringat
A meghódítottak szerelme jogán
Visszasírjuk együtt álmainkat

Egy kézfogás, egy szó, s nem kell mondanod
Semmit. Az idő nem fogott rajtad
Szemedben ma is a régi fény ragyog
Árnyékod lett kevesebb alattad

S több az évgyűrűd, s több csillag-jel léted
Már a végzettel is barátkozol
Benned a férfi újra gyermekké lett
S hiszed, hogy csak a világ változott

Nem panasz ez, hisz  minden idekötött
A Szilas szült, bölcsőd volt itt a had
Öröknek tünt a lét e lankák mögött
S látod,....a halál csak egy pillanat

S mit alkotott hit, szellem, s emberi kéz
Széthordja köveit a falaknak
Az utókor, s a legendát feledni kész
Egy kihunyt kráter itt mit akarhat

S mi marad utánunk egy lezárt aktán
Pecsét ütötte nyom, dátum, s kézjegy
Élt ötvennégy évet! S a vén laktanyán
Nevünk lakat a gyászjelentéshez

S azt kérded, nélküle most merre, s hova
Üszkök hantján nyílik-e még virág
Ha szívedben is eltemeted, soha
Volt egy ezred. Mondd! Ki emlékszik rá?


2007 március 22





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.