Óda a vonzásról
El a tengertől, ha tengernek a tömeges
vizeket nevezzük, amik a zéróig feltöltik a Földet.
Fel a hegyekbe, ha hegyek állnak
a Tömeg titokkal övezett partjain.
A valódi felemelkedés közben a szerpentinről
időnként feltűnik mögötted ez a tenger,
a közönséges, sima, emberi hülyeség,
ami visszaveri a Napot, és gyönyörű,
elviselhetetlenül, féktelenül,
magatehetetlenül, igazán gyönyörű.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: A koboldkórus (Budapest, 1993)
Kiadó: JAK–Pesti Szalon
