Asszony a naplementében

kertedben ér az alkony körül magas falak
bent háziszorgalomban sürgődő férfiak
léted már unt rutinnal jogot nyer általuk
ne bánkódj hát ha mállik a régi baby-look
ha őrködő figyelmed egy percre fellazul
nincs vész kirakva immár egész a nagy Pazl
fedőd alól ha szökne őszinte gőz ne bánd
ne félj ha mindent átjár savanykás füst gyanánt
mert nincs már benned ándung lehetni kedvesebb
a mindinkább kivallott terjengő kozma kedv
éned mint kő a vízben ha kíméletlenül
érvényes törvényeknek enged s alámerül
ha mind renyhébben rejted mit őrzöl legbelül
s szándéknál súlyosabban immár orcádra ül
ne aggódj úgy miatta a nyárnak vége már
termése gúzsba kötve stréber kévékben áll
s a Napnak mely tolakvón dárdájával döfölt
lángját felissza lustán a konyhakerti zöld
a házba-húsba függés fekélye költözött
terjeszd ki barna szárnyad befőttjeid fölött





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holmi, 2001.12.