Közmagyar napló

Novella



1.1.
A gyerekeket ma a nagyfülű Közmagyar fektette le. A felesége, a göndörhajú Elma elment a vendéglőbe, be kell ugrania a ruhatárba, ilyenkor általában az utolsó percben indul el otthonról, arra már nincs ideje, hogy megágyazzon. Jó, átmehetsz  még a szomszédba, közben a Leó-t lefektetem, mondja Zsebibabának, hatéves kislányának. Ez persze sírásba torkollik. Végül csak lefekszenek. Közmagyar bemegy az internetre.

Egy ilymély fórumon valaki épp azt mondja, neki nem elég, ha azt meséli el, hogy most mi van vele, kiváncsi a gyerekkorára is. Általában mindenkivel történik valami nagyobb kalamajka gyerekkorában, ami aztán kihat a felnőtt életére, ha túléli, mondja erre Közmagyar.

  Közmagyar reggel felkel, meditál, jógázik, fogat mos. Eléri a metrót, elolvassa a metro-újságot. Aztán bemegy az irodába. Jött egy fax a főnöknek Bombay-ból. Ez a Kétméteres dolga. A Kétméteres általában délben jön be, mikor már kicsit sikerült becsípnie, kicsit ténfereg itt, elmesél pár pletykát és továbbáll valami halaszthatatlan ügyben.

Bejön egy ötvenes fiatal hölgy, a Titkárnő, és kéri, ne hagyja szanaszét az asztalán a cuccokat. A Kétméteres Kölyök sztár-allürökkel, fehér öltönnyel pompázik a Titkárnő – Cili – körül,  csak éppen a főnök faxát felejti el, bár az asztala teljesen üres, emiatt majd persze Közmagyart fogják hibáztatni…Inkább gyorsan ír egy választ a Kétméteres stílusában és átdugja a bordó faajtó alatt. Ha Cilinek adná oda, az nem hinné el, hogy a Kölyök írta és az sem jó.




A régmúltról ír. Árvaház, tégla-borításos épület (1954), óvoda…  Mi lehetett ott, abban az árvaházban. Egy ismerőse mamája ma is ott dolgozik az árvaházban -  szerintük nem kell beleszólni a csecsemők játékába. A kis Közmagyar éhes. Szomjas. Hasmenése van. Ki kell várnia a sorát. Közmagyar a kilencedik volt a csoportjában.

Testvériség a nővérekkel. Intenzív kettős  együttlét – tisztába tevés - idején a többihez nem fordulnak. Egyedül lehet hagyni őket egy szobában órákra, mesélik róluk. Voltak-e romák, kérdi később a dokumentumfilm szerzőjét, aki az árvaházról filmet csinál.
Voltak, mondja.

Az egyik kislányt nagyon kedvelte Közmagyar. A kezében tartott egy jelvényt (tűvel) és amikor elköszönéskor a kapuban (mielőtt azt kiáltották volna, hogy „A dolgozó népért a hazáért előre – rendületlenül”) meg kellett fogni egymást kezét, persze beleszúródott a kis Közmagyar tenyerébe  a tű. Érdekes, hogy ilyenekre emlékszik.

Meg ahogy egyszer kilazult  a gumi a nacijából, pont egy kereszteződésen jöttek át a Gellért-hegy alatt a  híd felé, s úgy kellett fognia  kezével. Emiatt beakadt a lába az éppen átcsapódó váltóba. Nagyon megijedt, de nem mert szólni, szerencsére ki tudta húzni a lábát. Viszont  a szél elfújta a simléderes (szemellenzős) sapkáját a hídon, be a folyóba.



Közmagyar begépeli az internetes önsegítő csoportba a régmúltjáról szóló jegyzeteit. Úgy képzeli, a csupacsont titkárnő Cili testes, mosolygószemű, szorongós asszonysággá változna, ha nem lenne ilyen szúrós a tekintete. Csupa jót mond neki, ahogy várja.  Aztán bejön a főnök, rutinosan mond pár kellemetlen letolást – írtak Bombay-ból? Megírta a Kölyök a választ? – és megnyugszik, mikor meglátja a cetlit átdugva az ajtó alatt. Látod, a Kölyökben azért mégis meg lehet bízni, gondolja a Főnök. Soha nem fogja megtudni Közmagyartól, hogy a Kölyök helyett is dolgozik néha.
  A titkárnő kimegy – Közmagyar kihúzza a fiókját, beleolvas misztikatörténeti könyvébe, mostanában magánál hordja, hiszen az arameus betűk és megfelelőik, amik a meditációhoz kellenek, benne vannak:
„A lány felvesz a fekete kombinéjára egy T-shirt-öt, amit én festettem, van rajta nyuszi meg pinkpanter- szóval ez azt jelenti, hogy hajlandó ma este eljátszani a cserfes szolgálót…- vagy pedig azt jelenti, hogy felizgult. Lehajol és az asztal alatt, ahol a zöldséges zacskókban gyűlik a szemét meg az üveg, egy négyszögletes dobozt talál.”(Kozma György: Nijinsky, a gólem, Holnap, 1990. 81.o.)
Később kiderül a könyvben, hogy a csaj megkapta a pesti ösztöndíját, hogy a Messiás családját felkutassa s a borítékban a repülőjegye volt: két oldallal később a lány előveszi a pulóveréből a négyszögletes borítékot és elmeséli, hogy megjött a repülőjegye.
A Főnök holnapra kér egy kelet-európai sorozat-tervet.
Az is kérdés, ki legyen a főhőse. Mi lenne, ha az A. Panni lenne. Panni nem tud kijönni a tanári fizetéséből és elhatározza, hogy egy barátjával – a nagyfogú Tibivel – lenyúlják a postáskisasszonynál lévő dohányt. Mondjuk harisnyát húznak a fejükre vagy ilyesmi. Csak előtte benyomnak egy-egy felest. Jobb, ha ilyenkor nem remeg az ember keze. És mondjuk elcsórják  körzeti megbízott fegyverét, Tibi megrázza, nem hall semmit, azt mondja, biztos nincs megtöltve. Közben Panni meg Tibi ráfogja a stukkert a nőre, annak idején egy suliba jártak a Gizikével, de most ez nem számít, nem szabad, hogy felismerje őket. Na és mi legyen aztán? Süljön el mégis a pisztoly?
Közmagyar felmegy a könyvtárba. Lejárt a dédnagyanyja naplójának zárolt anyagkénti kezelésének ötven éve. Kinyitja a dossziét. „ősanyáim egyike Pázmány Péter unokatestvére volt, a másik Bethlen Gábor nagymamája”, írja a dédi.



Közmagyar elhatározza, hogy mára elég, hazamegy. Várják a gyerekek. Esetleg leviszi őket a Margitszigetre. Hacsak nem az lesz, hogy mikor hazarohan, Elma már elvitte a gyerekeket és így ő egész nap nem látja őket. Elma, Közmagyar göndör feketehajú felesége ad arra, hogy kiharcolja Közmagyartól a gyerekekre fordítandó időt. Hazajössz és lementek a Margitszigetre, mondja ilyenkor már reggel. Közmagyar esetleg reflexszerűen tiltakozna (főleg, ha meccs van  a tévében), de végül beletörődik és úgy szervezi  a napját, hogy beleférjen a gyerekekkel egy túra. Észrevette, hogy Elma, a felesége akkor kéri meg extra gyerekezésre, ha mondjuk zsíros maradt este a tányér, amit elmosogatott, vagy ilyesmi. Viszont ezt megfogalmazni nehezére esik. Mivel Elma egy vendéglőben dolgozik, pincérként, helyesebben felszolgálóként – de néha a mosogatásban is segít, ezért a minimum, hogy Közmagyar mosogasson legalább otthon, ugye. Közmagyar a folyosóról lépteket hall. A Kétméteres Kölyök érkezik. Képzelje Közmagyar, a büfében lehet kapni színes szalmaszálat csomagban, ő vett egyet. Hogy néz ki ez a fax? Miért nincs ideírva az osztály postacíme?
Közmagyar türelmesen hallgatja Kétméteres kolléga előadását, hogyan is kell helyesen címezni egy levelet. Húsz éve itt dolgozik, előtte a szakszervezet állampárti vezetőjének tolmácsolt, amikor a testvéri szakszervezeti vezetőkkel mondjuk vadászni mentek.
Visszaül Közmagyar a gépéhez, újra bekapcsolja és átírja a címzést.
Kölyök közben telefonál. Dühös a főnökre, hogy behivatta, mert el kell menni az indiaiakkal vacsorázni. A szomszédasszonyát felhívja, mert kint hagyta a gangon az ágyneműt. Aztán vállára dobott zakóval, nagy léptekkel elindul a lépcsőház felé.  
Lenéz Közmagyar az ablakon, mikor Kétméteres elmegy – a bejáratnál egy sötétbőrű fiatal nő vár rá. Az indiai színésznő, akinek tolmácsol. Bogard Szingh. Indiában százmillióan rajonganak érte, teherautósofőrök az ő képét hordják a műanyag pénztárcájukban. Itt viszont nem mer bejönni a tévé portájára, mert egyszer már rákiabáltak, cigánynak nézték és meg se hallgatták. Inkább kint vár.

Az árvaházi óvodában tankost meg fenéknézőst játszanak a gyerekek. Hazajönnek a Gellérthegyről – beakadt  a kis Közmagyar lába, lelazult  a nadrágja, fogni kell, elfújta a sapkát a fejéről a szél. Az óvó néni mamája egy nagy plüsshuzatú fotelban ül az ablaknak háttal és mindenkinek ad egy-egy szem piros málnacukrot, ha szépen sorba állnak. A kis Közmagyar  persze leejti a magáét. Lehajol, kúszni kezd a fűtőtest felé, a cukor alágurult. A mindig játékos kis Kovács Karcsi utánamászik, lelazult nadrágjába kapaszkodik, hogy mindjárt kivillan a hátsója. Karcsi azt mondja, játsszunk fenéknézőst, most én jövök és máris letolja a gatyáját. Aztán odaszól Pirinek, Piri éppen megkaparintotta a kék macit,  nem akar játszani. Megmondalak az óvónéninek, pityeredik el Piri, az óvónéni rögtön odafordul, meglátja Karcsit meztelenkedni, rögtön felcsattan, fúj, malac! Mit képzelsz, húzd fel azonnal a nadrágod. Közmagyar az asztal alatt ijedten ráncigálja föl a magáét, szerencsére nem vették észre.  Piri megnyugszik, s azt mondja, ő tankost akar játszani. Az milyen. Hát, felfordítjuk ezt az asztalt, így…és akkor ebbe kapaszkodunk, ez a lába az ágyú és nesze, nektek is kell egy ilyen asztal – és egymást lőjük. Mint a kőrúton a tankok egymást a télen. Jó. Bumm-bumm. Meghaltam! A kis Közmagyar a szőkehajú, vaskos Vali nénit jobban szereti a homlokán kopaszodó, göndör barna hajú Margit néninél. Vali néni mindig rámosolyog, ha meglátja. A múltkor a doktor bácsinál (mert elesett és lejött a bőr a térdéről meg a könyökéről és le kellett ragasztani) végig fogta a kezét. Ne sírj, semmi baj, katonadolog. Ezt mondta akkor is, amikor a simléderes fehér vászonsapkáját belefújta a szél a Dunába.
Mindenesetre tegnap a tolmácsolás közben a főnővér besomfordált egy dossziéval a karján. Halkan, hogy ne zavarjon – letette Közmagyar mellé a dossziét 1954-ből. Szóval nem három, csak két hónapot töltött az árvaházban. Nagyon aprólékos bejegyzések. Dyspepsiás volt, mert abbahagyta a szopást. De újra anyatejre tették. Három hónaposan már kézbe fogta a poharat. Csak egy kicsi csöpögött le. És nézni kezdte a saját kezét szeptember 6-án. Október 6-án pedig a szomszéd rácsos kiságyból átnyúló másik gyerek kezét fogta meg. Október 16-án pedig hazavitték a szülei, meggyógyult  a mamája. Arról nincs szó, hogy hiányzott-e neki az árvaházi szomszéd gyerek keze. Vajon fiú volt, vagy lány?
Közmagyar látja, hogy a titkárnőnek  egy szemölcs van a bal arcán, ami pénzügyi gondokat jelent. Gondolkozik, hogy elmondja-e neki. Mindig szeretett volna televíziós horoszkópműsort vezetni. Tulajdonképpen ezért jött ide dolgozni. De nem lát reményt erre, panaszolja az internetes újság csevegő-rovatában. Sikerült bemennie, anélkül, hogy lefagyott volna az egész. A computer-javítók néha hetekig felé sem néznek, Cili azt mondja, megbabonázza a gépet. Pedig Közmagyar nem csinál semmit. Csak be akar menni. Megnézi a híreket. A fórumokat. Valaki fel van háborodva, hogy relativizálódnak az értékek, istenre senki sem hallgat. Közmagyar álnéven beleszól – mindenki mást gondol az „isten” szó alatt még egy közös hitet valló csoportban is. Aztán elmeséli, hogy irigyli a kollégáját, mert mindig ő kapja az érdekesebb külföldieket tolmácsolásra, pedig utál tolmácsolni, ő pedig, aki szereti ezt a munkát, nem kap fontosabb vendéget, mert csak nemrég került a céghez. És elmeséli, hogy a Kétméteres kolléga szerint a Titkárnő azt képzeli, hogy Közmagyar belé akarja vágni a papírvágókést. Megírja, hogy talált egy szekrényt a folyosón – pont a kőbefagyott csigánál -, ahova be lehet húzódni kicsit meditálni. Geranagbaokuhorojakanzarabgo…Rohadt zsidó béemes, írja egy kedves júzer, mikor kiderül, hogy Közmagyar a tévénél van alkalmazásban. Tudod ki akar téged nézni, elegünk van belőletek! Nagyon helyes, hogy az ilyen magadfajtákat nem engedik képernyőre. Közmagyar elhatározza, hogy utánanéz, milyen negatív energiákat hozhat rá ez az alak. Összeszámolja a betűket: 2661 a mondat számértéke, ha ezt is összevonjuk, akkor a „horog” jelentésű babiloni betűt kapjuk.
Utánanéz  a könyvben, miről van szó e körül a betű körül.
(Kozma György: A kalandor lélek, seneca, 1998. 107. o.): „A tornádó nem szorul magyarázatra. Sanyi bá kinyitott még egy üveg sört. Nézte az őszi Balatont, a halványkék eget a sárga levelekkel és eszébe jutott a gyerekkora. Minden évben itt nyaraltak, Apu felfújta a gumimatracot, délben gong. Hajókirándulás, csónakázás, bambuszgyűjtés. Az éjjel felébredt Sanyi bácsi, az ablakot mintha megkocogtatták volna. Fázósan összehúzta magán a teveszőr takarót és  a fal felé fordult.”
Közmagyar azt képzeli, hogy az elektronok ugye alokálisak, lehet, hogy a bölcseknek mégis igazuk volt és az egyes hangok „vonzanak” bizonyos tárgyakat, érzéseket. Ha valaki mond valamit és annak hatos az értéke („V” hang), akkor esetleg igenis nagyobb a valószínűsége annak, hogy aznap narancsszínű fényt lát valaki (pl. a gyerekkori szomszéd petróleumlámpáját), vagy teveszőr érinti éppen. Nem kell ehhez csillagképek állásainak bolygószögeit kiszámítani. Azért érezte, jobb, ha erről hallgat. Olyan, mintha meg akarna spórolni egy számítást. Különbenis egy tolmács ne jósolgasson. Cilinek elmesélte, a nő felhúzott ínnyel kacagott. Hogy maga milyen jópofa, Pisti! – mondta, pedig nem szokta lepistizni amúgy Közmagyar urat. Hát ha még tudná, hogy Pázmány Péter az ősei közt volt. Utána kéne nézni.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: nemigen, nemigen
Kötetben: nemigen (nemigen, nemigen)
Kiadó: nemigen