Az utolsó bölény

[ Nagy László emlékére ]


Csend van a Prérin: egyedül vagyok.
Kivesztek mellőlem,
Az igazán Nagyok.

Nem hívnak táncra: morajló dobok.
Keselyűvé lettek,
A Literátorok.

Elhagy az erőm: némán fújtatok.
A régi időkért,
Könnyeket hullajtok.

De vesszen a könny! Újból lángolok!
Szétvetnek belülről,
Az ősi dallamok!

Tobzos énekem: üvölti torkom!
A totemoszlopot,
Újra körbe járom.

Kántálásomban: a fejem rázom én.
Én! Én! Én!
Az utolsó Bölény.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.