Tavasz
Arany szálakból durván szőtt kötél vagy,
melyet Isten dobott utánam, hogy nagy
önsajnálatomban ne vergődjek
tovább, hanem az égre nézve vetkőzzek
meztelenre a világ előtt,
és érezzem, hogy értem eljött
a Messiás,
hogy megszabadítson a rácsoktól,
s a meleg szellő végre rácsókol
a szemhéjamra, mint valami anya.
És látta, hogy ez jó,
és lőn tiszta az agya.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
