NAPLÓK: útinapló Legutóbbi olvasó: 2025-11-07 13:43 Összes olvasás: 146977| 825. | [tulajdonos]: Újfalusi kevert (6) | 2025-11-03 14:31 | (Hatodik beöntés)
ESKETÉS A PÁRTBIZOTTSÁGON
Amikor Lipótmezei Ödön elvtárs meglátta a kerekerdei halastó partján a három szovjet elvtársat merev részegen feküdni a számolatlan üres vodkásüveg társaságában, már tudta, hogy lőttek a szombat délutáni kikapcsolódásnak. Szomorúan pillantott a Moszkvics hátsó ülésén dekkoló horgászfelszerelésre. Ilyen az én szerencsém - gondolta. Aztán közelebb lépett a hazánkban ideiglenesen állomásozó déli hadseregcsoport pillanatnyilag eszméletlenül, összeszart, és -hugyozott alsónadrágban heverő prominens vezetőihez. Bizony, hogy köztük hevert a főparancsnok elvtárs, maga Osztyapenko tábornok elvtárs is. Ahogy jobban szemügyre vette őket, azt látta, hogy nem csak köztük hever a derék Osztyapenko elvtárs, de tán ő látszik a leghóttabbnak! Hinnye, a szentségit, vakarta meg kissé tanácstalanul a tanácselnöki kobakját. Kisvártatva aztán a tettek mezejére lépett. Először Osztyapenko elvtársat vonszolta a Raj-GAZ ülései közé, majd a másik két szovjet elvtárssal is megbirkózott, s már mind a három hatalmasság holttá vált teste kissé összegabalyodva ott pihent a terepjáró padozatán.
Újfalu első embere kifújta magát, s utánanézett a tábornoki ruháknak, csizmáknak. Végül nagy nehezen begyömöszölte a hátsó ülésre. Ekkor figyelt föl egy nagy barna kofferra. Óvatosan megközelítette, aztán pedig nem kis körültekintéssel kinyitotta a különös bőröndöt, megpillantva benne a zsákmányt. Degeszre tömve megannyi, termetes ponttyal a rettenetes utazótáska. Orrát alaposan megszállta a halbűz. Gyorsan visszazárta e szörnyű haltartót, majd megpróbálta beemelni a kocsiba, de ez olyan nehéz volt, hogy inkább hagyta a fenébe.
A ceglédi kórház detoxikálójában már nem neki kellett a jó szovjet elvtársakkal megküzdeni. Voltak ott erre tartott személyek, akik sity-suty, locsolótömlő elé vetették a szerencsétlen szovjet elvtársakat és mentesítették őket a rájuk tapadt miegymástól. Lipótmezei Ödön hiába magyarázta emberbarátilag a fogdmegeknek, hogy óvatosabban bánjanak az elvtársakkal, há’ hiszen ez itt maga Osztyapenko tábornok elvtárs, a hazánkban ideiglenes állomásozó déli hadseregcsoport főparancsnoka meg az ő elvtársai! - Én meg Blaha Lujza vónék, nem látszik? - válaszolt az egyik. Na, aztán amikor Lipótmezei Ödön elvtárs, Újfalu tanácselnöke a szovjet gúnyát felcipelte és odatette a fogdmegek elé, bezzeg hogy lecsendesedtek!
A járási pártbizottság dísztermében a pulpitus mögött egy óriási intarziakép borította a falat. A hihetetlen aprólékosan kidolgozott képen Marx, Lenin, Engels távolba révedő tekintetét fürkészte a jó Lipótmezei Ödön, amikor Püspök elvtárs a járási pb. első titkára karon ragadta és kedvesen invitálta az ő irodájába. Amikor benyitottak, a tanácselnöki lábak egy pillanatra megremegtek, s az orrában önkéntelenül egy bizonyos fekália szag idéződött meg. Bár a fancsali kép azonnal elpárolgott, amikor az oly jellegzetes aranyszemfog megvillant Osztyapenko tábornoknak, a hazánkban ideiglenesen állomásozó déli hadseregcsoport főparancsnokának, szélesre nyíló szájában. A következő pillanatban meg már férfias, ámde forró ölelés lett osztályrésze. Koszonom! Koszonom! Koszonom! Ismételte a tábornok.
Az első titkár aztán szépen lefordította Osztyapenko elvtárs Lipótmezei Ödön elvtárshoz intézett szavait. Ekkor világosodott meg Újfalu tanácselnökének agya, s vált nyilvánvalóvá, micsoda szerencse érte!
Osztyapenko elvtárs nagyon hálás azért a jó cselekedetért, amit tettél véle, tolmácsolta az első titkár. Azt mondja, kívánj tőle hármat, s ő teljesíteni fogja. Ettől a lánglelkű labdarózsás forradalmáron némi hideglelős krákogás vett erőt, majd gatyáig leizzadt. Zavarában aztán elsőnek azt kívánta megtudni, hogy az Osztapenko elvtárs volna az, vagy esetleg rokona annak a hős Osztyapenko elvtársnak, akinek Magyarországon szobrot emeltek? A tábornok lágyan elmosolyodott, s megvillantva aranyszemfogát, megbocsátóan ismételte: nyet, nyet...
A május legbujább napjai köszöntek Újfalura. Élettel teli nappalok és virágillatú éjszakák váltogatták egymást. Az egyik ilyen békés falusi hajnalon még nem kezdték el a kakasok hasítani a hajnalt élesebbnél élesebb hangjukkal, amikor a házak csillárjai rezegni kezdtek a megannyi mennyezeten, a nippek összekoccantak a hálószobák üvegszekrényeiben, még az ágyak is útnak indultak, ha sima burkolaton álltak. Már e kezdeti jelenségek is sokakat kiugrasztottak az ágyuk melegéből, pedig még csak most jött a hadd el hadd! Pokoli hangorkán szakadt a falu népére. Először lánctalpasok tűntek fel Újfalu alvégi házainál, aztán hatalmas kerekű terepjáró óriásgépek, majd hatalmas teherautók, csővázas pótkocsikkal, dübörögtek fel egymás után! Végül kétéltű csapatszállító harcjárművek zárták a sort. Ekkorra már szinte a teljes falu népe visszatért a kitartó fejvakarástól remélt megértési folyamathoz. Remeget az egész település az irgalmatlan kocsi oszlop Újfalura érkezése miatt. A nép talpig pendelyben gondolta végig, mit vétett, hogy már megint valami istencsapás éri őket. Mi lesz az állatokkal, az új és a régi telepítésű szőlővel, a pincék borával, a legszemrevalóbb és a kevésbé szemrevaló fehérnéppel és némely jobb sorsra érdemes kecske állattal?
Újfent a letargia fuvallata telepedett a lelkekre.
(Ekkor az emberek szemében megint nagyot nőtt Matalin Katalin. Újra felrémlett kárálása az utolsó ítéletről.)
De, hát nem eszik olyan forrón a kását! Mint tudjuk, minden óbégatásnak, valamint fertelmes kocsisornak is vége szakadt egyszer. A hajnali derengés bizakodással tölté el a riadt falulakókat.
A félelmetes transzport egyik fele a libalegelőnél, a másik fele a büdös-vizes kifolyás körül telepedett meg.
Találgatták az emberek, mit akarnak itt a ruszkik, de sehogy nem jutottak dűlőre. De hát nem is tudhatták az okát, hisz Lipótmezei elvtársat megeskették a járási pártbizottságon a szigorú titoktartásra.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
