NAPLÓK: útinapló Legutóbbi olvasó: 2026-03-09 17:54 Összes olvasás: 151180| 823. | [tulajdonos]: Újfalusi kevert | 2025-10-28 12:15 |
(Ötödik beöntés)
Világfájdalmi etűd (spleen, oh!)
Amikor Lipótmezei Ödön elvtárs körül elfogytak az elvtársak, a jó rokonok, az ismerősök, a részvétnyilvánítás befejeződött. A bágyadt alkonyi fények segítették az elgondolkodásban. A falu első embere merengve tekintett a nagy halom koszorúra, a fakeresztre, a névre: Keresztesi Jenőné (Lipótmezei Petronella). Aztán felemelte busa fejét, tekintete a távoli messzeségbe révedt. A látvány, ha lehet még inkább lehangolttá tette a gondoktól megviselt ábrázatot. Végigpásztázta a libalegelőt, mintha keresne ott valamit. Aztán egy ponton megpihent a tekintet. Látni vélte, hogy a feketeüröm meg a bürök erdő mögül egész jól kirajzolódik a kultúr monumentális beton alapzata. Lipótmezei Ödön elvtárs lelkét csavarta, vagy fúrta valami. Kellemetlen érzés. A lelkiismeret - furdalással még nem volt dolga, így nem ismerhette fel azonnal e számára oly idegen állapotot. Szemében furcsán tört meg a naplemente néhány utolsó sugara. A kultúr alapja ebben a különös fényviszonyban szinte kinőtt a buja gazok armadájából, s csak kevés hozzágondolni való képesség kellett ahhoz, hogy teljes pompájával lebbenjen meg leendő valóságában a könnytől párás tekintet előtt. Lipótmezei Ödön elvtárs lelki szemei lágy vonásokkal ajándékozták meg az amúgy inkább hízott disznóra emlékeztető arcvonásait. E ritka jelenség sem tartott sokáig, mert váratlanul a keresztanyja friss sírhalmáról a koszorúhegy, tán az élénkülő szél miatt, egyetlen csuszamlással ledőlt, s mintegy visszahozta az elnököt a személyes gyászába. Volt valami balsejtelem, valami figyelmeztető jel ebben a látványban. A tanácselnöki tekintet először riadtságot mutatott, majd kisvártatva eltávolodott ez a tekintet abba az irányba, ahonnan a szél átható záptojás- bűzt terel a falura. A fúrótornyoknak már csak a nyoma maradt. Igaz, ami igaz, ez csak egy korlátozott csapás volt a falu népére, mert a fehérnép javát nem érte idegen kéz, a kecskeállatokat sem inzultus, ámde a határ ledrimbolását, benne az új és a régi telepítésű szőlő ültetvényekkel, bizony megsínylette a téesz, de még inkább Futó Antal a szövetkezet elnöke. Futóni, ahogy itt ismerik, mint egy kerge birka rohangált fűhöz-fához a károk miatt. Herceg Jácint megyei párttitkár elvtárs aztán rámutatott a dolog megoldására. A népgazdaság magasabb érdekeit figyelmen kívül hagyó Futónit úgy kirúgták a téeszből, hogy azóta is a saját földecskéjét túrja nagy feldúltan.
Ahogy így belegondolt az elnök ebbe a kálváriába, váratlanul eszébe jutott, miért is gyötri őt ez a nyavalyatöréses lelkiismeret-kórság. Hirtelen megvilágosult megfáradt agytekervényében valami. A fogadalom az! A fogadalom, amit a keresztanyja életére tett a községháza kitárt dupla ablakából a kultúrházzal kapcsolatban anno… A számok rideg ténye megvilágította az ő rosszullétének okát! Akárhogy is számolt a helység fő politikusa, csak kicsúsztak a kivitelezés munkálatai abból az ötéves tervből. Hinnye, a szentségit, horkant föl magáról megfeledkezve, miközben arcát elönté valami veres pír. A szégyen volt az, ami így felpirosította az előbb még hókadt emberábrázatot! Végül, mintegy kárpótolandó, nagy búbánatosan nekilátott a koszorúk újbóli halomba szedésének. Egészen meglihegősödött, mire az utolsó koszorú is helyére került. Már szinte teljesen beesteledett. Lipótmezei Ödön elvtárs még utoljára, miközben alaposan megvakarta a fejbőrét, jól belegondolt abba, hogy milyen nagy ereje is van a szónak…
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
