NAPLÓK: útinapló Legutóbbi olvasó: 2025-10-22 10:27 Összes olvasás: 146375| 822. | [tulajdonos]: Ujfalusi kevert | 2025-10-21 08:51 | *
(Negyedik beöntés)
PÜSPÖK ELVTÁRS, A MI JÓTEVŐNK!
Amikor Matalin Katalin nyugalmazott iskolai hivatalsegéd, temetői-énekes, a késő délutáni félhomályban hazafelé sietvén a megszokott temetői ösvényén belevágódott az útjába eső másnapi temetésre kiásott sírgödörbe, bizony szörnyen megütötte magát, legfőképp a fejét, de az ijedtség mértéke is szörnyen magasra szökött az ő lelkében. Hiába nyirvákolta végég az egész estét, de még az egész éjszakát is, ember fia nem hallhatta azt meg, hisz senki árva lélek nem jár már ilyenkor a sírkert ágyásai között. Hajnalban aztán erőt vett rajta az álmosság, s oly mély álomba esett, s oly hangos horkolással adta át a testét a pihenésnek, hogy a reggel érkező csősz rögvest felfigyelt a fura jelenségre, s miközben kinyitotta a kapukat a temető két végében, átvillant az agyában valami gyanúszikra-féle arról, vajon nem támadt e fel a tegnapi halott. A biztonság kedvéért sarkon fordult, s a szomszédos bögrecsárdában legördített két nagy pohárral a cudarabbikból, ami aztán jótékonyan vissza is adta az ő bátorságát. Így hát szépen visszaindult a munkaterületére, s csakhamar felfedezte a fertelmes hang forrását. Nem tudta nevessen e vagy szentségeljen a látványtól mindkettőre alkalmasnak érezte magát. Végül inkább kimenekítette a pórul járt asszonyságot, aki megeskette a felesége életére, hogy senkinek el nem mondja ezt a csúfságot, ami véle megesett. Hogy aztán mi lett a titoktartásból, arról nem szól a fáma. Annyi bizonyos viszont, hogy az eset után a jó Matalin Katalin – tán, hogy fejre állt a sírgödörbe – látó lett, s bár korábban ő volt az, aki a szkíta karaktert felfedezte a saját arcvonásai között, azon a végzetes napon, amikor álmában a tekintetét a tükörre vetette. Most, hogy a látói képessége végtelenül felerősödött, ettől kezdve tisztán látá ő a falu jövőjét, még ha sokan megklattyult öregasszonynak titulálták is. „Majd néztek ti még nagyot!”- fenyegetőzött vertyogva, amikor már senki sem figyelt rá. Vakarjátok ti még az ostoba fejeteket hamarosan! Rikácsolta egyre.
Persze az idő kereke még Újfaluban sem állt meg, még ha nem is röpült úgy, mint más településeken. Eljött az a nap is, amikor Lipótmezei Ödön elvtárs személyesen vehette át a Járási Párt Bizottságon, Püspök János Pál járási párttitkár elvtárstól, az ország számos településen oly annyira bevált kultúrház építési terv másolatát, (ezeken a településeken csak hodálynak becézték a monumentális épületet, formája és funkció-gazdagsága miatt) amely Újfalun is a felemelkedést szolgálhatja hamarost. AZ elnök meghatódását csöppet sem szégyellve, rebegett hálát a falu nevében, s befejezésül még az is kiszakadt lelkéből, „hát ezt is megélhettük!”
Lipótmezei Ödön elvtárs azonnal összehívta az Operációs Bizottságot. Végig gondolták a teremtés folyamatát, s elrendelték a munkálatok haladéktalan elkezdését. Másnap az elnök vezetésével a libalegelőn (ahová a gyermek Dönci kora ifjúságának olvasási élményei köthetők, mivel itt olvasgatta a ponyván kisárgult könyveit libapásztori megbízatása közben. Így vált szinte kényszeres ragaszkodássá benne a művelődés ügye és a libalegelő) kitűzték az alapok helyét, s egy gombolyag háztartási zsineg segítségével kirajzolódott a várva várt építmény alaprajza. Ettől kezdve a sírásók nem pihenhettek babérjaikon többé, mert a két temetendő halott közötti holt időben, bizony át kellet masírozni a libalegelőre, s ottan folytatni a kultúr alapjának kiásását, amihez végeredményben nagyon is értettek.
Nyilván, ahogy mint mindenütt, úgy Újfaluban is volt egy - két nagyokos, aki hümmögött ezt, hümmögött azt. (De hát hiába nagy a Lipótmezei-család , mégse tartozhatik bele mindenki! Nem?) Úgy beszélik, hogy a 2.sz. Italbolt egyik, a nevét homályban tartó vendége, valamelyik zárás körüli órában azt találta mondani, hogy az is hülye, aki a libalegelőre építteti a kultúrt! De hát, mint az ismeretes, a „kettes”-ben elhangzó beköpések sosem számítottak véleményformáló erőnek. Nem lett az most sem.
Még nem kezdték el a kakasok hasítani a hajnalt élesebbnél élesebb hangjukkal, amikor a házak csillárjai rezegni kezdtek a megannyi mennyezeten, a nippek összekoccantak a hálószobák üvegszekrényeiben, még az ágyak is útnak indultak, ha sima burkolaton álltak. Már e kezdeti jelenségek is sokakat kiugrasztottak az ágyuk melegéből, pedig még csak most jött a hadd el hadd! Pokoli hangorkán szakadt a falu népére. Először lánctalpasok tűntek fel Újfalu alvégi házainál, aztán hatalmas kerekű terepjáró óriásgépek, különleges felépítményű acélszerkezetekkel, talán rakéta kilövők lehetnek ilyenek, aztán hatalmas teherautók csővázas pótkocsikkal, dübörögtek fel egymás után! Oldalán „MASZOLAJ ” felirattal. Sokakban felmerült a MAGYARORSZÁGI SZOVJETEK OLAJRALÉPÉSE megoldás a szövegértelmezésben, de ekkorra már szinte minden újfalusi visszatért a kitartó fejvakarászástól remélt megértési folyamathoz. Már remegett az egész település az irgalmatlan kocsi oszlop Újfalura érkezése miatt. A nép talpig pendelyben gondolta végig, mit vétett, hogy már megint valami istencsapás éri őket. Mi lesz az állatokkal, az új és a régi telepítésű szőlővel, pincék borával, a legszemrevalóbb és a kevésbé szemrevaló fehérnéppel és némely jobb sorsra érdemes kecske állattal?
Újfent a letargia fuvallata telepedett a lelkekre.
Ekkor sok ember szemében nagyot nőtt Matalin Katalin. (Eszükbe jutott nemrégiben tett kárálása az utolsó ítéletről…)
De hát nem eszik olyan forrón a kását! Mint ahogy minden óbégatásnak, úgy a fertelmes kocsisoroknak is vége szakadt egyszer. A hajnali derengés bizakodással tölté el a riadt falulakókat. A félelmetes transzport áthaladt a falun, de a felvég szélső házától 500 méterre meg is állt. Nem csak megállt, hanem le is települt. Nem sokára fúrótorony magasodott a falu fölé. Hogy olajra lépnek-e, azt csak később derül ki.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
