NAPLÓK: élek Legutóbbi olvasó: 2024-05-08 02:48 Összes olvasás: 48944| 70. | [tulajdonos]: Élek | 2009-11-21 10:50 | 2009.11.21. Két szék között a földre.
Sosem tudtam társaságban írni. Minden zavaros volt, kavarogtak az információk, pörögtek az események, szédültem, nem találtam a szavakat.
De magányosan! Magányomban tisztán, kivehetően hallottam a gondolataimat amiknek úgy tűnt, van értelme...
És ezért szerettek!
Akkor amikor magányos, befelé forduló ember voltam szerettek! Én voltam a furcsa lány, aki el-elrévedezett valamin olykor, nagy szavakat, idegen kifejezéseket használt, mégis inkább vonzott, mint taszított másokat, férfiakat, főleg fiúkat, néha még lányokat is.
Aztán csend lett. Vagy épp az ellenkezője! Jött ő, én akartam, azt akartam, hogy jó legyen nekünk, akárhányunknak, dolgozni kellett, fejlődni, fenntartani, főzni, melegíteni...
Kispolgár lettem a sorban. Új város, új iskolák, a furcsaság maradt, de már nem volt vonzó, egyre kevesebben véltek érteni, egyre kevesebbet véltem érteni én is.
Érte tettem? Vagy csak gyávaságból?
Fura, hogy aki évtizedig döngeti a mellét két kézzel, ritmusban költészetét hirdetve, végül egy olyan értő-olvasó ember mellett köt ki, aki nem értékeli a verseket.
Így azt hiszem egyedül maradtam. De ez sajnos már nem az a teremtő űr, ami táptalaj valami újnak. Ez csak a semmi.
Nem vagyok egyedül. Túl sok az inger, és információ, maradtak a nagy szavak, értelmetlenül.
De néha! Néha még megcsillanok! Majd megijedek attól, hogy nyíltan más legyek, és visszahúzódom abba a csigaházba, amit házasságnak, munkának, életnek neveznek.
Élek. Két szék között a földön.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
