NAPLÓK: utolsó szakasz: ráfordulás Legutóbbi olvasó: 2024-11-21 22:04 Összes olvasás: 7416| 4. | [tulajdonos]: Averzió. Hogy miért? | 2018-09-08 10:53 |
Gondolkodtam; mivel folytathatnám?
Azzal, hogy tudom már, miért van averzióm, minden beleszólással, azzal kapcsolatban, amit életem során csináltam.
Sok-sok előzmény után, a szülői cenzúrával kezdődött.
Hogy, pl. a szüleim támogatták a tanulást, de a tudást nem.
Max. a tananyag tudását.
Az életről valót, jórészt, a könyvekből, az irodalomból szedtem össze.
(Szerencsére, így utólag visszanézve, a mai napig értékesnek deklarált irodalomból.
Imádtam olvasni!)
És, kitűnő bizonyítványomnak kellett lennie.
De, előfordult olyan, hogy a sok magamévá tett olvasottból, ha kiejtettem a számon valamit, s arra
hivatkoztam, hogy le van írva, anyukám azt mondta: s te, ezt elhiszed, kislyányom?
De kis buta vagy!
Így aztán, az iskolában lehettem okos, otthon, csak buta lehettem.
Ki voltak osztva a terepek, s vele a szerepek.
Az előbbi, egy eset volt, amire emlékszem, mert mély nyomot hagyott bennem.
S most olvasom - nem mondom meg hol, - hogy „az számít, ami le van írva”.
Sőt, hogy, „csak az számít”!
De, otthon, nem így volt!
Az írás, így járatódott le bennem, mint annyi minden életem során.
Hisz, ami le van írva, az csak hazugság lehet.
Nem hittem el ezt sem, de többé, az írást, „csak” írásként kezeltem.
Többet nem mertem rá hivatkozni.
Még akkor.
Ugyanígy lett lejáratva a szemem.
Mert, amit saját szememmel láttam, Anyukám azt sem hitte el.
Rosszul láttad kislányom, képzelődtél - mondta fitymálva -, álmodtad!
Talán, ezért hiszek inkább az álmaimnak!
Így kezdődött, hogy kezdtem a saját szememnek sem hinni.
A saját fülemmel, nem hallani.
Süketen, és vakon próbáltam élni.
Így kezdtek kiélesedni a gondolataim.
Gondolom, én!
Egy szavamat se higgyétek el, az egészet kitaláltam, hisz nem vagyok e-világi, engem nem anyaszült!
Ezért nem csalódhatok soha!
S meghalni sem fogok soha!
Ma még!
Mert, nincs leírva.
Láttam!
Az olvasott mondat, amit egy online újságban láttam, indította el nálam ezt az írás, vagy inkább pötyögést.
„1988-ban a régi rendszer már a végnapjait élte, és valamelyest enyhült a nyomás. Már nem volt az az iszonyú cirkusz, mint a régebbi... – megjelenéseknél -, ahol bizonyos szavakba kötöttek bele vagy komplett dalszövegeket írattak át a maguk szájíze szerint.”*
S ez a cikk, a Nagyító után következett.
Magyar Idők
AZ ACÉLSZÍV CÍM EGYBŐL ADTA MAGÁT /idézve, Pataki Tamás cikkéből/
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
