NAPLÓK: rákok tánca parti homokban Legutóbbi olvasó: 2026-03-31 02:04 Összes olvasás: 7159| 21. | [tulajdonos]: RS-körvonalak | 2019-12-23 21:52 | Mindazok az események, amelyekről már beszéltünk és még beszélni fogunk, igen nagy korszakok folyamán játszódtak le.
A leírt folyamatok a Föld-fejlődés külső oldalát mutatják. Szellemileg szemlélve a következőket látjuk. Azok a szellemi lények, akik a Holdat kivitték a Földből és saját létüket a Holdhoz kötötték, – tehát Föld-Hold lények lettek – a Holdról a Földre küldött erőikkel az emberi organizmusnak bizonyos formát adtak. Hatásukat az ember által megszerzett én-re irányították. Ez a hatás az én-nek az asztráltesttel, az étertesttel és a fizikai testtel való összjátékában fejeződött ki. Ennek eredményeként az emberben megszületik a lehetőség arra, hogy a világ bölcsességgel átitatott konstrukcióját tudatosan tükrözze magában, mintegy a megismerés tükrözésében képet alkosson róla. Emlékezzünk arra, amiről már beszéltünk, hogy t. i. az ember a régi Holdkorszakban a Napból való kiválás következtében organizációjában bizonyos önállóságot ért el, tudata a szabadság magasabb fokára jutott, mint amilyen tudatot közvetlenül a Nap-lényektől kaphatott volna. Ez a szabad, önálló tudat, mint a Hold-fejlődés öröksége, éledt fel újra a Föld-fejlődés előbb leírt időszakában. És éppen ezt a tudatot tudták a Hold-Föld lények ismét összhangba hozni a világmindenséggel és a világmindenség képmásává tenni. Ha más hatás nem érvényesül, az embernek olyan tudata lett volna, amely mintegy természeti szükségszerűséggel és nem az ő szabad tevékenységeként tükrözte volna a világot megismerési életében. De nem így történt. Az ember fejlődésébe – éppen a Hold kiválása idején – olyan szellemi lények avatkoztak be, akik a maguk hold-természetéből olyan sokat tartottak meg, hogy nem tudtak részt venni a Nap kiválásában, de azoknak a lényeknek a működéséből is ki voltak zárva, akik tevékenységüket a Föld Holdjáról küldtek a Föld felé. Ezek a régi hold-természettel bíró lények bizonyos szabálytalansággal a Földre voltak száműzve. Hiszen éppen Hold-természetükben rejlett az, ami a régi Hold-korszakban fellázadt a Napszellemek ellen és lázadásával az ember számára azzal vált áldásossá, hogy így jutott önálló, szabad tudatállapothoz. A Földre száműzött Hold-lények sajátságos földi fejlődésének az volt a következménye, hogy ellenlábasai lettek azoknak a lényeknek, akik az emberi tudatot a Holdról úgy akarták befolyásolni, hogy az szükségképpen mint megismerési tükör közvetítse a világot. Ami a régi Holdon az embert magasabb rendű állapotba emelte, az ellene szegült annak a rendnek, amely a Föld-fejlődésben lehetségessé vált. Az ellenszegülő hatalmak Hold-természetükből hozták magukkal azt az erőt, amellyel az emberi asztráltestre hatottak, hogy azt – amint ezt már az előbbiekben leírtuk – önállóvá tegyék. Ezt az erőt úgy fejtették ki, hogy az asztráltest- nek – a földi életre vonatkozóan is – bizonyos önállóságot adtak annak a szükségszerű, nem szabad tudatállapotnak az ellensúlyozására, amelyet a Föld Holdjának a lényei idéztek elő. Nehéz köznapi szavakkal kifejezni azt, hogy abban az ősidőben milyen volt az előbb leírt lények hatása az emberre. Ne gondoljuk ezt a hatást olyannak, mint a jelenlegi természeti hatásokat, de olyannak sem, mint amikor egyik ember hat a másikra, amikor szavaival belső tudati erőket ébreszt fel benne úgy, hogy kezd megérteni valamit, vagy indítékot kap valamilyen erénynek vagy az ellenkezőjének a gyakorlására. Ezeknek a Hold-természetű lényeknek a hatása az ősidőkben nem volt természeti, hanem szellemi hatás, mégpedig olyan, amely szellemi módon is működik, s mint szellemi hatás származott át az ember akkori tudatállapotához mérten a magasabb szellemi lényektől az emberre. Ha ezt a folyamatot mint valami természeti hatást képzeljük el, akkor egyáltalán nem értjük igazi lényegét. Ha pedig azt mondjuk, hogy a Hold-természetű lények az emberhez férkőznek, hogy céljaik értelmében „elcsábítva” megnyerjék maguknak, akkor olyan jelképes kifejezést használunk, amely jó mindaddig, amíg tudatában vagyunk jelképességének és világosan tudjuk, hogy a jelkép mögött szellemi valóság van.
A Hold-állapotban visszamaradt szellemi lények hatásának az emberre vonatkozólag kétféle következménye volt. Először is, mivel lehetővé vált, hogy az ember az asztráltestből kiindulva szabályozza a tudati képeket és uralkodjék rajtuk, tudata megszabadult attól a jellegtől, hogy csupán tükörképe a világmindenségnek. Az ember ura lett megismerésének. Másrészt viszont uralmának kiindulópontja éppen az asztráltest lett és az asztráltest felett álló én függőségbe került az asztráltesttel. Ezáltal az ember ki volt téve annak, hogy természetét a jövőben folyton egy alacsonyabb rendű elem befolyásolja, és ezzel élete lesüllyedjen arról a szintről, amelyre a földi Hold-lények őt a világfejlődés folyamán állították. A szabálytalanul fejlődött Holdlények az elkövetkező időben is folyton tovább hatnak az ember természetére. Ezeket a Hold-lényeket, ellentétben azokkal, amelyek a Föld-Holdról a tudatot kozmikus tükörré formálták, de szabad akaratot nem adtak, luciferi szellemeknek nevezhetjük. Ezek megadták az embernek azt a lehetőséget, hogy tudatában szabad tevékenységet fejtsen ki, de egyúttal a tévedésnek és a gonoszságnak a lehetőségét is.
Ezeknek a folyamatoknak az volt a következménye, hogy az embernek más lett a kapcsolata a Nap-szellemekkel, nem olyan, amilyent a földi Hold-lények szántak neki. Ezek tudatának a tükrét úgy akarták kifejleszteni, hogy egész lelki életében a Nap-szellemek hatása legyen az uralkodó. Ezt a folyamatot keresztezte egy másik, amely az ember lényében létrehozta a Napszellemek és a szabálytalan fejlődésű Hold-szellemek hatásának az ellentétét. Ennek az ellentétnek a hatására az ember képtelenné vált arra, hogy a fizikai Naphatásokat felismerje; ezek rejtve maradtak számára a külső világ benyomásai mögött. Az ember asztralitása a külső világ benyomásaival együtt az én hatáskörébe került. Az én eredetileg csak a Formaszellemektől kapott tűzszikrát érezte volna, és alávetette volna magát a külső tűzzel kapcsolatban a Formaszellemek parancsának, most a közvetlenül beléje oltott elemmel hatott a külső hőjelenségekre. Ezáltal vonzást hozott létre saját maga és a földi tűz között, aminek az lett a következménye, hogy az ember jobban belebonyolódott a földi anyagiságba, mint ahogy ez számára rendeltetett. Azelőtt olyan fizikai teste volt, amely főbb részeiben fűzből, levegőből és vízből állt, és a földi szubsztancia csak mint valami árnykép tagozódott hozzá, most a földből való test sűrűbb lett. Azelőtt az ember, mint valami finom organizáltságú lény, inkább csak lebegett a szilárd Föld felett, most le kellett szállnia a „Föld környezetéből” azokra a Föld-területekre, amelyek többé-kevésbé már megszilárdultak. Hogy a szellemi hatásoknak ilyen fizikai hatása lehetett, az azzal magyarázható, hogy ezek a hatások olyanok voltak, amilyeneknek leírtuk őket, ti. nem voltak sem természeti, sem pedig az egyik embertől a másikba átáramló lelki hatások. A lelki hatások nem értek olyan mélyre a testiségbe, mint azok a szellemi erők, amelyekről itt beszéltünk.
És minthogy az ember saját, tévedésnek kitett képzetei szerint vette fel a külvilág hatását – mert olyan vágyak és szenvedélyek szerint élt, amelyekkel nem igazodott a magasabb szellemi hatásokhoz – létrejött a betegség lehetősége. A luciferi hatás külön sajátsága volt, hogy az ember földi életét nem tudta már testnélküli léte folytatásának érezni. Most már olyan földi benyomásokat vett fel, amelyeket a beléje oltott asztrális elemmel tudott átélni és amelyek a fizikai testet pusztító erőkkel kapcsolódtak össze. Ezt földi élete elhalásának érezte. Így jelent meg magával az emberi természettel előidézett „halál”. Ezzel az emberi természet egyik jelentős titkára mutattunk rá: az asztráltestnek a betegséggel és halállal való összefüggésére. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
