NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-04-30 04:39 Összes olvasás: 170240| 1276. | [tulajdonos]: moving | 2020-06-03 17:54 | Egyedül vagyok, mint az ujjam. Csak azért nem rágódok rajta, mert nincs minek. Változni már nem fog. És egyébként is, az emberek a boldog emberek társaságát szeretik, ha esélyt akarok még bármilyen felszínes, a másik félnek mit sem jelentő kapcsolatra, el kell titkolnom, h egyedül vagyok.
Még főiskolás éveim végén volt egy kissé transzcendens rémálmom. A részletekre már nem emlékszem, de volt benne egy apáca, aki azt mondta, 'A szív szeret.', de elbuktam a próbán nála, aztán meg csak menekültem a halál elől, s akkor mondta azt az a hang, ami máig megragadt:
'Ki tudja, ki tudja, a mozgás néha évekig életben tart.'
No, hát ilyenformán. Mozgok. Egyébként ténylegesen is, mert biciklizem múlt hét eleje óta. A monotonitás-tűrésem csekély, még mikor helyben tanítottam is nyolc-kilencféle útvonalon jöttem haza biciklivel, h ne unjam annyira. Most minden nap más környékbeli települést célozok be, kellemes meglepetés, h van miből választani, még nem kellett ismételnem. Persze elkezdtem kombinálni is őket, meg a táv is nő, ma 36 km-t sikerült menni, és még házisajtot is vettem a szomszéd faluban. Utóbbit a gyerekeknek. Ettől az egytől éreztem ma egyedül jól magam.
Az van, h az ember élete utolsó harmadában rájön, h azok a bizonyos megtartó kapcsolatok hazugságok, és megszabadul tőlük, h aztán rájöjjön, h semmi mása nincs viszont. Csak ezek a hazug kapcsolatok. Ja, meg senkinek se kellő önmaga. Egyedül, mint az ujja. Tehát mozog. | |
| 1275. | [tulajdonos]: konform | 2020-06-02 22:20 | Van Solomon Asch 1951-es konformitás/csoportnyomás kísérlete, amit biztosan sokan ismernek. Nagyon elnagyolva, a kísérleti személyeknek azt mondják, hogy észlelési kísérletben vesznek részt, amelynek során különböző vonalak egymáshoz viszonyított hosszúságát kell megállapítani.
Igazából viszont csak egy kísérleti személy van, a többiek beavatottak: az a dolguk, hogy időnként egységesen rossz választ adjanak. Tehát a kísérlet azt méri, h hogy viselkednek az emberek, ha MINDENKI MÁS a csoportban azt mondja, h a kettes számú vonal rövidebb, mint a hármas, miközben ők látják, hogy fordítva van.
A kísérlet azt méri, h az emberek hány százaléka tart ki amellett, amit ténylegesen lát, s mennyien fogadják el a csoport igazságát még akkor is, ha a szemük előtt van az ellenkezője.
Országonként is változó a konformitás érték, Magyarországon 42%-os, ami az egyik legmagasabb azok között az országok között, ahol ezt a kísérletet megismételték.
Ez a hosszú bevezető csak azért, mert így érzem magam azon a munkahelyen, ahol most épp vagyok. Hogy rajtam kívül mindenki más a hármas pálcikát látja rövidebbnek. | |
| 1274. | [tulajdonos]: dokk | 2020-06-01 09:48 | Úgy látom, megint 'jól meg lett keverve", s várhatóan most megint jön a cirkusz, amikor a verseknél fontosabb dolgok randalíroznak majd ismét.
De azért csak szóvá teszem, ami piszkál egy ideje. Szóval, számomra visszatetsző ez az új jelenség, h a szerki meóz, aztán nem dönt, hanem tartózkodik. Vagy egyelőre nem nyilvánít véleményt. Vagy előbb kíváncsi a szerkesztőtársak véleményére.
Nem vagyok ős-DOKK-os, a hőskorban nem voltam itt, csak a leszállóágát kaptam el, azt is passzív szemlélőként. (2009) De ez egy új módi. Ami szerintem nem jó.
Nyelvvizsgáztatok. Ott, egy-egy szóbeli felelet minél objektívebb megítélése érdekében a két vizsgáztatónak nem szabad a pontjait megbeszélni, egymáshoz igazítani. Mert a több szemtől nem feltétlen többet fog látni, hanem igazodik a másik véleményéhez. A csoportkohézió szép és fontos dolog. De osztályfőnökként s tudom, hogy hogyan tud érvényre jutni mindenki (a lehető legtöbb) gyerek véleménye. Nem úgy, h 'együtt megbeszéljük', ahogyan ezt a hagyományos osztályfőnökök teszik. Az is eredményez egy közösségi véleményt: a hangadókét, akikkel nem mernek szembemenni.
Többször is elképzeltem mostanában, milyen jó és tanulságos tudna lenni, ha a versek fölött nem lennének láthatóak a nevek, és a szerkesztőknek úgy bírálnák el őket. És nem lenne opció a tartózkodás, (amiről személy szerint nem vagyok nagy véleménnyel amúgy sem). Egyszóval, ha tényleg a vers 'győzne meg' olvasókat. Mert pl a saját esetemben is zavart, ha a mögöttes sztori itt a naplóban belejátszott az értékelésbe.
Még egy, ha már benne vagyok. Máskor is voltak már rossz periódusaim, mikor hosszú ideig semmi érdemlegeset nem írtam, de eddig sose éreztem azt, h emiatt be lennék skatulyázva. Hogy ez összefügg-e a csoportkonszenzusos véleményalkotás megjelenésével, azt nem tudom. (Lehet, h nem.) | |
| 1273. | [tulajdonos]: t | 2020-05-29 12:03 | I am no less in love with him than I was a year ago. I saw him yesterday, stone-faced, stretched skin on his bones, no gentleness, no joy, no sign of a heart about him. Disillusioned, perhaps. I would find no mercy with him if we met. But we won’t.
I started biking 3 days ago and while I was riding through the rich smell+sight mixture of the countryside all sorts of time fragments were floating through me, frozen moments of childhood mixed with his eyes. His eyes, always. Seen even when not seen. Gentle and unreachable.
There has been an absence always. That is what I have tried to fill with my former beloved ones too. It remains. But through the haze of May blossoming and blazing around me, I felt that none of them had been such a perfect match as him. Even if.
That was one reality, seeing him was quite another. It smashed those gentle eyes. And made me realise that I feel what I feel towards that person whatever he is. I had been afraid that I would suffer: I didn’t. (It was only luck.) I didn’t feel that warm glow around my heart that used to be love. I could see that the distance between us is final. That there is nothing else, just that distance. My mental images of him must fall dead into it. I cannot feel what I feel, I cannot imagine him in any place in my mind.
And, yet, I also knew that I could watch that face for a lifetime. Even if. Others don't love the way I do. (I may be mental, after all.) It doesn't make sense and definitely has not made me a better person. It has made me worse. It is an end in itself, nothing more. And, also, it is a fact that I cannot change. | |
| 1272. | [tulajdonos]: ---- | 2020-05-28 09:02 | A jó büdös életbe már, h ezt a kib*tt iskolát úgy kell szervezni még virtuálisan is, h minél több szenvedés kihozható legyen ebből a hátralévő időből. Hogy mi a büdös francért nem szenvedtem még eleget, h milyen kurvára lehet abban bízni, h a vezetőség majd megteremt minden lehetséges alkalmat a felesleges, simán kikerülhető szenvedésre. Különösen izgalmas lesz. Még csúnyábbat is tudnék.
Nem, nincs a szenvedésnek vége. Még jön két-három, ha az igazgatónőn múlik, hat-hét adag. Én hülye, h azt hittem, megúszhatom ennyivel. Jön újra ugyanaz a szar még hatszor. És nem látom, mit tehetnék, h kikerüljem. | |
| 1271. | [tulajdonos]: gőzöm se | 2020-05-27 22:23 | Az egyik igazság az, h nem írtam hozzá egy verset se. Mármint egy jót/valamirevalót sem. Másrészt viszont, ahogy ma rájöttem, mert kerestem vmit, s áttúrtam az írásaimat, írtam hozzá egy egész csokorra való, semmirekellő költeményt. A szintet nem üti meg egy se, ha némelyikről az értetlen olvasó azt mondaná, még csak nem is vers. Sztem azok, csak nem jók. És zavarnak. Gőzöm sincs, mit kezdjek velük.
Pl:
Hát akkor nem fogunk beszélni.
Mégsem mondom el, amit szavak nélkül
meg se próbáltam, bár velük se tudnék,
mert rád valahogy nincsenek szavak.
Persze, lenne azért néhány közhely, amit
szívesen említettem volna, hátha örülsz,
és amiket, úgy adódott, nem mondtam még senkinek.
De van bennem egy csomó mondat,
ami azzal kezdődik: úgyse.
Gondolom, idővel ők győznek majd,
és ami olyan nehéz volt a napvilágnál néha,
annyira zavarba ejtő, hogy mint mesében a fésűt,
hogy erdő legyen belőle, dobáltam a távolságot közénk,
arról belátom majd, hogy ott se volt,
mert amerre a szem ellát ,nem lesz más, csak az erdő.
Akkor háttal is kiválasztom a hangod
száz másik közül, és nem kell többet
rád néznem ahhoz, hogy lássalak. | |
| 1270. | [tulajdonos]: analóg | 2020-05-27 15:33 | | Válaszok pedig vannak. Szépen, vagy rendetlenebbül csomagolva, személyre szabottan akár (az kicsit drágább), vagy a konfekciós egyméret. Gondolva van mindenre, amire érdemes. Korcsoportra, nemre, igenre (úh!), gazdasági és társadalmi helyzetre, már amit jó tudni róla, az ezekhez köthető önhiedelmekre, aspirációkra, a vágyak jól ismert tárházára, a kínok színes választékára, (ahol a megoldások pofonegyszerűsége önmagáért beszél), minden megvan, higgye el. Szóval, ha ezek után nem kap a kérdésére, nem arra válaszolnak netán, amit kérdez, akkor, bizony a kérdése rossz, a kiindulási alap, s ki kell mondani, sajnálattal, hogy a kérdező nem e világban gyökerez. Tessék áttelepíteni azokat a gyökereket, fazonírozni a gáttalan elmét, különben ne csodálkozzék, h tátog itt partra vetve, holmi élővízre szomjasan, valódi világot hörpinteni vágyva, miközben csorog alá, csorog, miközben vad, habzó nyálú tengerek, miközben itt még az ég is tajtékos és zúgnak a habok: az Élet. Vagy valami azzal analóg. | |
| 1269. | [tulajdonos]: Anna Katage | 2020-05-26 22:45 | Egy ház elé ért. Csupa üszök minden, szitál vmi finom szürke por. Leült és most vár türelmesen. Valaki a ház ablakából figyeli. Már nem tudom, melyikük vagy Te és melyik én. Aggódom érted néha.
Nem baj, h minek látszik. Elüldögélek itt a ebben a másik, mégis valódi világban (a la Haruki Murakami) és amíg a porba írom a neved, érted. Nem hiszel másnak, csak saját belső önmagadnak. Valami megcsillan az ujjaim között, de nem találom meg újra.
Nincs átjárás a világok között. Ezért lehet, hogy árnyékod megjelenik a falon, ami szoba volt egykor. Ha vezetne út ide, nem tenném meg veled, h erre a halott tájra kívánjalak. De ha lemondok rólad, megjelensz. Azt hiszem, ezt valahol tudtuk mind a ketten.
Itt halott vagyok, amott nem tudok rólad. Ezek csak egy halott álmai. | |
| 1268. | [tulajdonos]: drunk | 2020-05-24 20:29 | No, most részeg vagyok. Egész konkrétan aknasugatagi áfonya pálinkából ittam ( számomra) tetemes mennyiséget, merthogy női okokból már megint rettenetesen fájt a hasam. 38 éve ezt csinálja.
Részeg állapotomban sütöttem egy rakat palacsintát, amit józanul elképzelni sem tudtam volna, de Áronnal ez van, mióta megvan: nem viselem el, h csalódást okozzak neki.
Továbbá kivittem a szelektív szemetet, meg rendbe raktam a konyhát.
Jut eszembe, az egész bejegyzés arról szólt volna, h miből merítek erőt. Elolvastam a fiam egyik kedvenc könyvét, Stephen King-től a Ragyogást. Örültem, h tetszett. A világ nem szeret téged, de azért őrizd a szeretetet magadban, de közben azért ne hagyd magad, teljesen vállalható.
De az erő, ami végül is a könyvben is ott van, h néha az ember összefut másokkal is, akikben ott a ragyogás. Ó, nem törvényszerűen, de megadadhatik.
És adminisztrálom Moly-on, h elolvastam, s az én ( rendhagyó) szerzetes ismerősöm lájkolja. Stephen King-et. Na, ez ajándék. | |
| 1267. | [tulajdonos]: n | 2020-05-23 10:55 | | Nincsen számomra hely. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
