NAPLÓK: nélküled
Legutóbbi olvasó: 2025-05-11 11:30 Összes olvasás: 1925081741. | [tulajdonos]: dream | 2023-06-04 21:21 |
Az utolsó fiatalemberrel kapcsolatos álmom eddig 3x próbáltam rögzíteni sikertelenül, mert mindig elszállt mentéskor a már begépelt szöveg. Eléggé unom.
Még április végén/május elején álmodtam és üdítő kivételként kellemes érzéseket hagyott maga után. Valószínűleg az váltotta ki, h édesanyjával akkortájt viszonylag sokat beszélgettünk a betegségem miatt, kvázi mintha baráti lenne köztünk a viszony, ami nem az, és nem is lehet soha. Ezt jeleníti meg az álom sztem.
Arról szólt, h fiatalember esküvőjét szervezi anyukája a barátnőjével, s vhogy része leszek én is, mint baráti munkatárs ennek a folyamatnak. Aztán egyszer csak jön egy email a meghívott vendégek listájával, amin emiatt, s mert az összeállító, akinek az előzményekről fogalma sem volt, ebből tévesen következtetett a családdal való viszonyomra, ott van az én nevem is. Ezt látva azon kezdek tűnődni, h na most ebből, h mászok ki úgy, h ne hívjam föl magamra a figyelmet, mert elmenni is felettébb kínos volna, de visszautasítani is utalás a kimondhatatlanra. Ettől független a domináns érzés a megkönnyebbülés azon, h mindez már nem tud bántani.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!