NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2025-11-21 00:31 Összes olvasás: 207711| 1645. | [tulajdonos]: stresszoldás | 2022-01-14 21:03 | Múlt héten 1,5 napig boldog voltam. Az volt, h a téli szünetben indult betegség csak nem gyógyult meg magától és a gyógyteáktól, és hétfőn haza- majd orvoshoz mentem a munkahelyemről. Csípős hideg volt a délelőtt és kénytelen voltam lázasan a vasútállomás körül mászkálni, míg nem jött végre a busz. Nincs kizárva, h a kezdődő láz miatt is, de ettől hozzáfértem saját ifjúságom teleihez. Nem annyira emlékekhez, mint inkább ahhoz, aki pl az 1988/89-es telet járta. A 'jaj valaha mit akartam', de akarat nélkül, aki voltam valaha, de persze ez se stimmel, inkább ki is lennék igazából. Megvolt a szemem, az érzékeim hozzá zajmentesen.
(Nehéz ezekről írni. De mikor már szerdán, immár munkanap után megint ott kolbászoltam az állomás körül és rábámultam egy bogyóra az egyik kerítés mögötti bokron, elemi erővel tört rám a vágyakozás a másik, valódi életem után, ami mintha bezáródott volna abba a bogyóba, mikor a két ujjammal óvatosan megérintettem még akkor, hétfőn, indulóban, mintha egy véletlen nyitva felejtett ajtón át.)
Kaptam gyógyszert és 1,5 napig stresszt oldottam. Ez úgy nézett ki, h hozzáfogtam a Pennaháborúk című antikvárban vásárolt könyv olvasásának. Ez a nyelvújítás kori nyelvi és irodalmi viták dokumentumait gyűjtötte össze, amik egyébként a 'nagyközönség számára hozzáférhetetlenek'. Ez az olvasásom olyasmi, amin a férjemnek és anyámnak szeme se rebben, de egyébként jobban járok, ha a többi ismerősöm, különösen a hús-vér mindennapiak, akik bántani tudnak, nem tud róla.
Ez volt a sztresszoldás, boldogságom forrása. Hogy én 1,5 napig időutaztam a 17. század végére. A nyelvészetet mindig is imádtam, a régebbi korok magyar nyelve mindig is a kódfejtés izgalmát jelentette, meg sikerélményt is, mert kezdeti zökkenők után viszonylag folyékony vagyok. (Kedd estére simán tudtam 18. századi magyarul beszélni engem környező felebarátimmal.) És nemcsak megnyugtatott, de ki is tárult, mint a hólepte vasúti sínek mentén a külvárosi táj. Mert lenyűgözött, h akkoriban a vita úgy nézett ki, hogy Kőszegi Rájnis József 1781-ben kiadott egy könyvet, amiben bár néven nem nevezte, de beszólt Baróti Szabó Dávidnak, aki jól visszavágott, szintén könyvben: 1787-ben.
Egyrészt az élet lenyűgöző lassúsága. Másrészt a mai köz- és irodalmi nyelvünk kialakulásával kapcsolatos számos heuréka-élmény mellett maga ez a két ember. Mert rákerestem Rájnis Józsefre, aki azért kőszegi, mert akkoriban ott lakott, és azt találtam, hogy nagy műveltségű jezsuita volt, aki a rend feloszlatása után élete nagy részében nyomorgott. És láttam magam előtt a 18. századi kíméletlen télben, megélhetési gondoktól, betegségtől gyötörve, ahogy halálos komolyan a magyar nyelv prozódiáját akarja tisztázni, mintha Horatius, az időmértékes verselés és a magyar nyelv olyan fontos dolgok lennének. Biztos, h az ismerősei többsége nem értette, bolondnak tartotta emiatt. Aki meg igen, az jól visszavágott neki.
Engem ettől megint, mint már a Három veréb hat szemmel elsüllyedt közép-, kora újkori költőinek olvasásakor is, nagy nyugalom öntött el a saját sorsom felől. Nem baj, h megélhetési gondjaim vannak, s szellemileg más foglalkoztat, mint ami a társadalmi státuszomhoz jól áll, attól még mívelhetem a tudományokat, amik számomra kedvesek. Nem baj, hogy nem lesz külső megerősítés. Jó társaságban vagyok. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
