NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2025-07-13 01:03 Összes olvasás: 197608| 1631. | [tulajdonos]: clues | 2021-11-20 12:52 | Egy-két dolog van, amit talán még érdemes megérteni. Pl, h mikor elvonultam 3 napra júli elején, és a faluban, ahonnan, felmentem a hegyre, a buszmegállóban több polcnyi elvihető könyv között megtaláltam Szabó Lőrinc összes verseit, ami évek óta tervben. Szóval, hogy azt én onnan magammal vittem és olvasgattam két napig, és azok a versek jó versek voltak, és nem azért, mert SzL egy név, hanem tényleg, az a vki, aki táplálkozik bennem a versekkel is bólogatott bennem, h igen, de mikor haza kellett mennem, mégse vittem magammal, hanem ott hagytam a szálláson, ahol szintén volt egy polc rajta néhány könyvvel. Amit szeretnék megérteni, h miért. Azóta is úgy érzem, h ez volt a helyes döntés, és azt is tudom, h köze van ahhoz is, h mikor olvastam az elvesztett szerelméről szóló verseit, az elvesztett szerelem után fájó testét, lélekét a fákról, aminek a levelei közt, a levelek rezzenéseiben, az égbolt színeváltozásában is a Kedves hiányával, azt gondoltam, h nem helyénvaló ezeket nekem olvasni, mert eltérít a saját igazságomtól a saját érzéseimmel kapcsolatban. Mert hiába ő jut eszembe mindenről, és az a dolog, ami ő volt nekem, most ott van fűben, fában, betonban, és hiába nem tudok erre az egész rettenetre/szépségre jobb szót a szerelemnél, ezek a versek másról szólnak. Nem sírhatok utána, nem gyászolhatom. Ez nem az.
Nem tudom a választ azóta sem, de nem sietek sehova. Talán egyszer megértem, igazából mi történt velem. A SzL-versek otthagyása egy nyom, ami segíthet adott esetben.
***
Tegnap, mikor kijöttem a versenyfelügyeletben, már csak ketten voltak a szürkülő tanáriban. Az anyja beszélgetett egy másik kolléganővel. Leraktam a papírokat, ahova kellett, és épp kifele indultam egy másik nyalábbal, mikor egy mondatból leesett, ami addig nem, h az anyja nem a saját csoportjáról beszél, hanem a fiáról. Amitől kisebb pánik fogott el, nem, nem, nem akarok róla semmit hallani. Tudni sem. Úgyhogy már kabátban mentem vissza, bedobtam a táskámba, amit kellett, és távoztam. Ami érdekes, h felülírt mindent, a terveimet, h buszndulásig még mit fogok megcsinálni bent. El kellett meneküljek.
Pedig egyébként tényleg jól vagyok. Nem piszkálom a sebeimet és békén hagynak. Amit írtam neki utoljára, az kegyelmi állapotban születhetett, nagyon hálás vagyok utólag is, h azt éreztem akkor, és hogy megadattak hozzá a szavak .
De a tegnapi felkavart annyira, h bekerüljön az álmomba újra, bár az is igaz, h hetek óta először aludtam 5 óránál többet egyben, szóval ma reggel volt hosszú idő óta először, h nem úsztam meg az álmaimat.
Szal az álmomnak volt egy szakasza, mikor együtt voltam vele, pár órát együtt töltöttünk már nem emlékszem pontosan mi okból. Nem volt semmilyen érzelem benne, semmi elektromosság, semmi szeretet, barátság sem. Teljesen ki volt gyomlálva a kettőnk közti tér, nemcsak fizikális értelemben. Ezt úgy értem, h részéről az érzés, részemről a remény, vagy az érzései hiánya fölötti keserűség. Nem tudom, mi okból mászkáltunk egymás mellett, de rendben volt és bűntelen. Ameddig egy helyen nem az édesanyja volt a jegyszedő. Mikor ránk nézett, láttam, h azt hiszi, van köztünk vmi, azért vagyunk együtt. Már máskor is eszembe jutott, h a saját érzéseink, kapcsolataink értelmezésében sokszor az visz félre, amit a többiek belelátnak. Teljesen tiszta volt a fejem, tudtam, h nincsen ott kettőnk közt a vadkomló remény, de az anyja odalátta. Mikor a jegyemet visszaraktam a tárcámba, és félreálltam, h ne tartsam föl a sort, ő előrement, és soha többet nem találtam meg.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
