NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2025-07-02 13:37 Összes olvasás: 196337| 15. | [tulajdonos]: nevek | 2013-08-02 18:51 | Hetek óta gondolkozom, mi volt a néninek a neve. Mikor már nemcsak megalázott, szemétre dobott test volt, egyre kétségbeesettebben, de még mindig kifogástalan udvariassággal könyörgő hang a sötétben, mert rajta felejtették több, mint fél óráig a kacsán és már mindene fájt az egyre terjengő bűzben. Napokig alig mozdultam és alig voltam ébren, éjjel meg őt hallgattam, mert begyógyszerezték, amitől bebódult és hangosan közvetítette az álmait. Emlékszem egyre, egy kislányt akart kimenteni az őt elnyelő sártengerből. Egyre kislányosabb lett a hangja, szinte kezét is összecsapta hitetlenkedve, mint aki először kerül szembe a gonosszal.
A műtét után telt ház volt a sebészeten, így kerültem az elfekvőbe, ahol engem és a cigányasszonyt leszámítva 82 volt az átlagéletkor. Volt, akit hallottam meghalni. Illetve a csöndet, és még valamit. Nem tudom, miből volt, a cigány nő nem mert tőle benn maradni, úgyhogy kiültem vele a folyosóra, pedig én nem féltem.
Sokáig tartott, mire megfordultam az ágyon. Próbált ő velem beszélgetni, de én, ha akkor van ilyen opció, senkihez se szóltam volna többet. A bal oldalamon fekvő nő egyáltalán nem tudott magáról, de durva volt minden megnyilvánulása. Mint akiről lefoszlott a takarás és kilátszik a lelke. Illetve ez különböző mértékben, de így volt mindegyiküknél, akikből nem látszott más, mint a tönkrement, kiszolgáltatott, már alapfunkciókra is alig képes test. Abban bujdokolt a lélek.
De a jobb oldali néninek meglett a keresztneve, mert akármilyen nyomorúságos állapotban volt is, (nem tudott ülni se, csak ha feltámasztották) a tudata, hacsak el nem kábították, ép volt.
Csökönyösen a nevén szólítottam magamban is, és akkor is, mikor beszéltem róla, segítséget hívtam hozzá (lógott belőlem a cső), mert akkor már napok óta beszélgettem vele, már elmesélte az életét, már fényképeket is láttam, és azt is, hogy ez ugyanaz az ember még mindig, de nem látja senki, mert csak a test látszik, ami alig működik.
És ebből az következik, h nincs rendes neve, h úgy beszél vele az ápolófiú, mint egy idiótával, h ott marad felültetve egy szál lepedővel takarva és mikor az lecsúszik róla, akkor meg ott marad meztelen, mert nem tudja felemelni a kezét, h betakarja magát. És mki rohan és azt hiszik, h úgyis mindegy már neki. Pedig nem, mert érzi. Takargattam aztán, mert tudtam, h ha teste nem is képes már a méltóságát megvédeni, a lelke nem mondott még le róla.
+++++++++++++++++
Ebben a csak számomra fontos történetben nevetségesen egyértelmű volt a szereplők neve. Akit szerettem, annak a neve uralkodót jelentett. A kedvese neve pedig királynőt. Az ember itt leteszi a fegyvert, legalábbis én le, mert ennél világosabb nem lehetne, h semmi keresnivalója.
De nem volt szabadulásom. Az én nevem annyit tesz: hírnök, közvetítő ég és föld között. Tavasszal azt álmodtam, h ronggyá hallgattam egy ócska slágert, mert 2 sorában benne volt a válasz. És felébredtem és nem emlékeztem, mi volt az a 2 sor. Mintha meglenne az üzenet, meséltem ezt akkor, nálam lenne, a kezemben, de nem tudnám elolvasni.
Valahogy így és ennyi volt ez közte és köztem.
Illetve egyre biztosabb vagyok abban, h soha semmit nem fogok tudni arról, h ennyi is volt-e egyáltalán.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
