NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2026-07-20 21:34 Összes olvasás: 4993237| 1703. | [tulajdonos]: Kairosz | 2026-07-20 17:13 | Jenny Erpenbeck: Kairosz (Park Kiadó, 2025)
A Kairosz szó szerencsés pillanatot jelent, az ókori görögöknél ennek az istennek csak elöl van egy hajtincse, aminél fogva meg lehet ragadni. Vajon ez történt-e, tűnődik el Katharina a könyv elején, a történet lezárása után, amikor 19 évesen találkozott Hanssal.
A könyv két nagy részre tagolódik, két dobozra, a boldogság és a boldogtalanság dobozára, amiben egy fiatal lány és egy családos, nála 34 évvel idősebb író szerelmének írásos dokumentumai vannak, amelyeket a már felnőtt nő a férfi temetése után kap meg annak feleségétől. Ez a szerelem Kelet-Berlinben játszódik 1986 és a német újraegyesítés között.
Nekem már az elvileg boldog időszak sem volt felhőtlen olvasmány, hiába állította a folyamatos jelen időben zajló, hol a lány, hol a férfi cselekedeteit, gondolatait, érzéseit, valóságérzékelését közvetítő narratíva a sorsszerű, nagybetűs szerelmet és máshoz nem hasonló boldogságot, mint egyetlent, amiért élni érdemes. Már itt is voltak nyugtalanító jelek. például az ajándékba adott szado-mazo képregények, ahol a férfi azt élvezte, hogy megrontja a lányt, vagy a szíjjal verés, annak bevallása, hogy először a fogorvosnál izgult fel, mikor végighallgatta a váróban, hogy egy kislány fájdalmában sikoltozik. A folyamatos jelen idő a narrációt az olvasással egyidejű MOST pillanatok sorává tette. (Megannyi megragadott Kairosz.)
A második doboz a boldogtalanságé, ami azzal veszi kezdetét, hogy lány egyetlen egyszer lefekszik mással. Innentől kezdve az addig rejtett abúzus nyílttá és a továbbra is szerelemnek keretezett kapcsolat főtémájává válik. A lelki terror és verbális nyomasztás gazdag tárházát kapjuk, ráadásul köszönhetően a fentebb már említett jelenidejű, akár soronként váltogatott személyű tudatközvetítésnek, mindennek rendkívül közelről vagyunk kitéve, mintha velünk csinálná és csináltatná ezt az énfelszámolást az imádott és abszolút tekintélyű Másik, aki a kínzást áldozatos munkának állítja be. A folyamatos jelen idő a narrációt az olvasással egyidejű MOST pillanatok sorává teszi. (Megannyi megragadott Kairosz.) Emblematikus például a 60 perces magnókazetta, amire felmondja gyötrő állításait a lányról, amire elvárja annak részletes válaszát. A regény végén ez a motívum újabb jelentést nyer: ügynökként is kazettákra jelentett munkatársairól.
A nagy nehezen bekövetkező szakítás ellenére egy ideig teljes a siker, amikor a nő egy kazettára válaszképpen azt írja a férfinak, hogy „ Szeretném, ha megismernél, szőröstül-bőröstül, és minden mögöttessel.”, az ebben a férfi által totálisan uralt, kifacsart duplabeszédben tulajdonképpen azt jelenti, hogy engedélyt ad a férfinak, hogy az énjét teljesen kiirtsa. „Ha akkor tudtam volna, hogy a tükörképed vagyok.”- mondja a nő a végén, a férfi temetése után. akinek utolsó gesztusként sikerül pont a nő születésnapján meghalnia, bár ez akár a szabadulás szimbóluma is lehet. Ami olvasóként őrjítő, az az, hogy egyik narrátor sem tud többet annál, mint amit a szereplők mondanak, hisznek egy-egy adott pillanatban, és egyik szereplő tudatában sem jelenik meg az egyre nyilvánvalóbb olvasói élmény, hogy itt bántalmazás folyik.
A regény háttere az NDK, közvetlenül a rendszerváltozás előtt, közben és után. Talán a Booker-díjba is belejátszhatott, ahogyan ezt megjelenítette. Én mindenesetre nem olvastam a német újraegyesítés veszteseiről, árnyoldalairól korábban, illetve ennyire hitelesen a késő szocialista mindennapokról sem. (A regénybeli Katharina kortársa vagyok, de rendszerint nem ismerek magamra és ifjúságomra, ahogy azt megéltem, az erről a korszakról szóló regényekben/filmekben.) | |
| 1702. | [tulajdonos]: fejlődés | 2026-07-14 09:35 | "Végül még egy jelentős akadályt szeretnék megemlíteni, ez pedig a follyamatos fejlődési kényszer. Kultúránk egyik meghatározó mítoszának részeként a fejlődés fogalma olyan mélyen átszövi a modernkori gondolkodást, hogy a legtöbb ember számára komoly kihívást jelent elképzelni egy olyan jövőt, amely rosszabb lehet, mint a jelen. Ez különösen igaz azokra az emberekre, akik a 20. század második felében nőttek fel. Hiszen mindannyian a technológia és az életszínvonal látványos fejlődését tapasztaltuk meg, ezért az gondolljuk, hogy ugyanez a tendencia folytatódik majd a huszonegyedik században is. Még a jövővel kapcsolatos aggodalmaink is – mint például a félelem, hogy a mesterséges intelligencia és a robotizáció munkahelyek százezreit fogja megszüntetni – leginkább arról árulkodnak, hogy semmi sem állíthatja meg a fejlődés felfelé ívelő pályáját."
115. oldal, 2. fejezet - Elmélet és valóság között ( L'Harmattan, 2024)
Ahmed Afzaal: Tanítás alkonyat idején
Az oktatás jelentősége az összeomlás korában
| |
| 1700. | [tulajdonos]: multikulti | 2026-07-03 11:42 | Kodolányi Juliánus barátját olvasom, és meghökkent, hogy ahogy Eötvös Magyarország 1514-ben című regényében Buda, a 13. századi fejérvári kolostorudvar forgataga is mennyire soknyelvű/soknemzetiségű:
"Majd meg a vendégházban szorgoskodtak, ha rájuk került a sor mint hetesekre. Az ország s a külföld minden tájáról fordultak itt meg jövő-menő idegenek. Bábeli zagyvaságban kerepelt a sokféle nyelv. Latinnal kevert olasz, illir, horvát, francia, a német többféle vegyüléke hápogó karantániaitól abajgató svábig, kellemeteskedő normannig. Szólottak franciául, karatyoltak tótul, csehül és lengyelül. Kemény kun meg besenyő szavak keveredtek lágy orosszal. " 260-261. oldal)
| |
| 1699. | [tulajdonos]: vágy | 2026-05-06 16:25 | Arra vágyom, hogy mikor egyszer
túl leszek rajta végre,
leüljünk és megbeszéljük.
Behajtva a nagykapu mögöttem végre,
leülünk a hintába kint,
borral kínálsz, vagy kávét főzöl,
ahogy szoktuk. S mikor végre
leülsz magad is, sort kerítünk
a versekre is, amiket az utolsó
időkben kívülről megtanultál.
Elmondom, bár ezt igazán nem szoktuk,
hogy miután meghaltál és
egy dokumentumba szerkesztettem őket,
olyan volt, mintha a lelked zárnám
dobozba, később meg, mikor rám
került a haldoklás sora, beszélgetés
lett belőle, beléd kapaszkodtam,
mint réges régen a kezedbe,
hiszen te tudtad, amit a környezetemben
senki sem, hogy milyen ez,
ami most van.
Sóhajtasz majd, szinte látom,
és mondasz valami vicceset,
kitekerve igét, közhelyet,
festett egekből
kancsal tanulságul.
És töltesz,
bort, nyári délutánt, ami
régen elmúlt. | |
| 1698. | [tulajdonos]: n | 2026-04-26 19:48 | amikor a kórházban anyuval meglátogattuk,
nagyhasú, kerekfejű, kopasz nagyapámnak
csupa szöglet volt az arca és a teste
soha addig nem volt olyan kiugró a járomcsontja
Magda, anyám unokatestvére úgy siránkozott
mint aki biztos abban, haldoklót látogat.
halálmadár, beszéltük meg anyuval
a cukrászdában, ahova beültünk a kórház
mellett. Ő lúdlábat evett, én már nem emlékszem mit.
De szövetség volt köztünk dacból.
A jelekből, a sorok közt, azért is,
kiolvasni az életet. | |
| 1697. | [tulajdonos]: h | 2026-04-26 10:36 | A felkínált választásoknak semmiféle relevanciájuk nincs a sorsomat illetően. Nem tudok olyan terméket vásárolni, olyan helyre elutazni, ami megmentene a testembe, lelkem/szellemem hordozóedényébe zárt sorsomtól. Nem kezelnek, és nincs orvos, aki számára fontos lenne, hogy megmentse az életem. Adat vagyok, kipipálandó feladat. Elég sötét érzéseim vannak attól is, h hivatalosan nem annak az onkológusnak a nevén futok, aki "kezel", mert így , ha meghalok, nem az ő statisztikáját rontom.
A kérdés, ami felmerül, h hogyan lehet 'teljes', illetve értelmes életet élni haldoklóként. Mert ugyan napjaim meg vannak számlálva, de még nem vagyok a közvetlen haldoklás állapotában. Eddig fel se fogtam, mennyire része a napjainknak tulajdonított értelemnek a feltételezett jövő. | |
| 1696. | [tulajdonos]: V | 2026-04-21 21:09 | Bárhogy szeretném, nem tudom
bekalni a halált. | |
| 1695. | [tulajdonos]: aggastyán | 2026-03-25 17:53 | ..."ezen csúfnevet: aggastyán, melyet Kazinczy gúnyképpen ada másra, holta után, valami pajkos Nemesis által visszanyeré! Hogy tehát még mink is, több poétatársainkkal együtt, aggastyánokká ne legyünk, nem szükség-e nyilván kimondanunk, hogy az aggastyán csak csúfnév, nem egyéb, mint Ágoston; mert a magyarok a vén embert öreg Ágostonnak szokták csúfolni, mint az öreg asszonyt vén Dorottyának, és csak tótos tájakon változott az öreg Ágoston aggastyánná."
(Berzsenyi Dániel: Kritikai levelek) | |
| 1694. | [tulajdonos]: hope | 2026-03-25 16:37 | Az egész helyzetben az zavar leginkább, h így nincs miben reménykednem. Az A verzió szerint lesz egy kemó, ami hosszú időre odabasz anélkül, hogy gyógyulást hozna. Persze, abban reménykedgetem, hogy mégis hat. De az a belyzet, h belülŕől érzem, hogy nem fog. Jó lenne, ha az orvosom nemcsak robantában üzeneteket hagyna, hanem leülne velem és felnőttként megbeszélné az opciókat.
Egyébként tegnap, mikor az lett, amitől féltem, meglepett, h mennyire könnyedén vettem. Nem tudom, fogok-e összeomlani. Csak az szar, mikor a szeretteim, vagy az értem aggódók elszörnyednek a helyzetemen. Isten kezében vagyok, mondhatni. Remélem, nem lehet onnan kiesni.
Visszatérő téma olvasmányaimban a szabadság, ahogy sztem a betegségemnek köze van ennek krónikus hiányához. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
