NAPLÓK: mix Legutóbbi olvasó: 2024-04-18 23:55 Összes olvasás: 134033630. | [tulajdonos]: Bógni és balalajka | 2020-04-22 15:06 | Tábornok. Talán így hívták azt az embert, talán nem. Nem hiszem, hogy ilyen magas rangja lett volna. De valami hasonló ragadványnéven emlegették a faluban. Fizikai munkából és nyelvtanításból tartotta fenn magát. Azt is hallottam, a rendőrségen figyelmeztették, vigyázzon magára. Katonatiszt volt a második világháborúban. Nem beszélték, hogy háborús bűnös lett volna. De akkor vajon miért nem tudott egzisztenciát teremteni magának? Akadt néhány katonatiszt az én nagy családomban is, megfosztották őket a rangjuktól, elbocsátották a hadseregből, de a kubikolást és egyéb fizikai munkát követően tudtak maguknak és hozzátartozóiknak megélhetést biztosítani. Igaz, jól számoltak mind, józanok voltak – könyvelőként, gondnokként, gazdasági vezetőként megállták a helyüket. Vagy belevetette magát az ötvenhatos eseményekbe, azért figyelték? Nem tudom. Gyerek voltam, de elhanyagolt, idősödő, ugyanakkor inkább vonzó külseje határozottan izgatta a fantáziámat. Nem mint férfi, inkább mint jelenség. A katolikus templomban mindig leghátul állt meg, ott volt télen-nyáron, soha nem ült le. Valamiféle vezeklés volt ez, valami fogadalom, katona mivoltának való megfelelési kényszer, vagy egy menekülésre kész állapot, ki tudja. Én számon tartottam őt, ő számon tartott engem, de egy-két szónál többet nem váltottunk sosem, hogy miről, elmosódott az is. Egyszer voltunk hosszabban együtt, egy téli napon – nyolcadikos lehettem, amikor egy fiú osztálytársam, ő és én korcsolyáztunk a határban. A "tábornok" bógnizni tanított bennünket, egész mutatós félköröket írtunk végül a jégre. Elpirultunk, amikor elhangzott, hogy párosban folytassuk. Az a kép, ahogy az elhanyagolt külsejű valamikori úriember régi életének romjaiból próbált nekünk előásni valamit, élesen megmaradt az emlékezetemben. * Takarítás közben mindig kezembe kerül a balalajka. A hátlapja még ép, az előlapján két hosszú repedés. Szépen szól azért a hang, ha megpendítem. A három húrból kettő maradt, az is le van hangolódva. Nem használja senki, de nincs szívem kidobni. Imre bácsi, a szomszéd hozta át, halála előtt egy-két évvel. Régi munkásmozgalmi ember volt, talán valami orosz ismeretségből került hozzá a balalajka is. Gondolta, nálunk jó helyen van, hiszen zenét tanulnak a gyerekek. A szinten lakott a feleségével, egy aranyos kicsi asszonnyal, aki mindenben egyetértett vele, ha nagyritkán beszélgettünk a lift előtt. Imre bácsi elmondta, hogy nagyon szegény volt, elment a paphoz ennivalót kérni, aki nem adott. Ezért utálja az egyházakat. Hogy a titkosszolgálat az nem a hálószoba-titkokra kíváncsi, hanem az államot védi. És hogy van egy fiuk, aki nem szereti őket, soha nem is szerette. A rendszerváltás után mindig lementek szavazni. Szépen felöltöztek, és az MSZMP-re adták a voksukat. A felesége már alig látott, halogatták a műtétet, pedig Imre bácsi tudta, hogy ő fog hamarabb elmenni - de azt mondta, nem talál orvost, aki felelősséget vállalna érte. Nagyon aggódott, mi lesz, ha Esztike néni ott marad majdnem vakon, és ő már nem él. Aztán mégiscsak találtak egy doktornőt, aki megnyugtatta, nem lesz semmi baj. A műtét sikerült, és valóban az öregember ment el először. Csak polgári temetés volt, természetesen. Végigfutott az agyamon, hogy talán Imre bácsi írta meg a saját búcsúztató beszédét, annyira rávallott az egész temetési ceremónia. Olyan katonás volt, logikus, mégis szerethető. Esztike néni két-három évig élt még, de csak egyszer láttam a liftben, egy gondozónővel. Boldog volt, hogy végre kijutott egy kicsit a lakásból.
A szemétledobó ajtaján van egy gépelt papír, az alábbi szöveggel:
HA MELLÉSZÓRTAD A SZEMETET, HASZNÁLJ SEPRŰT! VIGYÁZZUNK KÖZÖSEN A TISZTASÁGRA!
Levest zacskóban tegyük
A kézzel írt, girbegurba, piros betűs sort Imre bácsi írta. A barátnőm szeme egyszer megakadt rajta – gyanakodva méregette a szöveget, hogy mi ez. Ez, mondtam, régóta ott van. Legalább tizenöt éve. Túlélte a szint felújítását, nem vette le senki. Az a szöveg a szint balalajkája.
Fűri Mária | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|