NAPLÓK: kéretlen intimitás Legutóbbi olvasó: 2025-10-23 11:05 Összes olvasás: 18268| 4. | [tulajdonos]: lázas, a arannyal teli | 2018-11-09 10:45 | Cserébe, felteszem az én kedvencemet, Gergely Ágnestől.
Belerejtettem egy írásomba.
A test a lélek színpada!
Olvastátok?
" A test a lélek színpada - azokat a darabokat is előadják rajta, amelyeket a lélek megtagad. Mert amiket a lélek nem él át, az a testben éli ki magát." Rüdiger Dahlke
*
Fáj a fogam!
Mit jelent ez?
*
Az én matematikám
Két férfi több mint egy!
Egy nő, több mint kettő!
*
A " Hogyan szerezd vissza? ", mini tanfolyam lépéseit olvasva, megpróbáltam végrehajtani a faladatot.
A feladat így szólt! Tartsunk önvizsgálatot!
Ez lett, az eredménye!
Sajnos, most nem tudok visszaemlékezni, hogy hogyan jutottam el eddig a gondolatig.
Mert mit szeretnék?
Téged! Szőröstől-bőröstől! Magamhoz szorítanálak, összeroppantanálak, kedvemre szeretgetnélek, csiklandoználak, meggyötörnélek, megkínoználak, kényem-kedvem szerint alakítanálak. Szívnám a véred! Enném a húsod! Megrágnálak, de kiköpnélek, és kezdeném elölről. Ennyire önző a szerelmem, nem tűr korlátokat, határokat, szabályokat. Szétfeszít minden formát!
No, ha újratárgyalnánk a kapcsolatunkat, ebből kellene engednem!
Észbontóan aberrált! Nem?
*
Volt egy álmom.
Egy kétágú létrán álltam éppen, amikor egy fiatal férfi jött hozzám. Ahhoz, hogy üdvözölni tudjam,
le kellett róla szállnom. Már-már majdnem leestem közben, de visszanyertem az egyensúlyom.
Érezhető volt, egy szeretetmező köztünk. Eszembe jutott, hogy meg kéne ölelni, puszilni!
Hozzáfordultam, hogy lábujjhegyre állva, a nyakába csimpaszkodjak. Ő előre hajolt, majd velem a nyakában felegyenesedett. Így tartott egy ideig, majd úgy éreztem, elég lesz már, túlzásba viszem, és leeresztett. A szeretetérzés, a szeretetmező, végig jelen volt. Nem tudom felidézni, csak az emlékét.
*
Veszteségek.
Gyönyörű, veszteségekkel kapcsolatos idézeteket olvastam számtalant, majd megírtam a magamét.
A kedvencem, mert én egyszerre veszítettem el szerelmet és barátot, s aki túlélte, már nem az, aki
előtte volt, így hangzik:
" A villámütés sose földelődik.
Ha barátod volt, nincs helyette más!
Szerelmet elveszíteni: légszomj.
Barátot fulladás. "
Gergely Ágnes
*
A magamé:
Olyan egy szerelmen átmenni,
mint egy arannyal teli szobán.
Mire föleszmélsz, s kilépsz az ajtón,
csupán néhány apró rögöt
szorongatsz az ujjaid között.
Gillian Battle Face
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Már több mint 35 éve nézem a férjemet, s most megláttam, hirtelen. Ő szerelmes volt belém. Ő szeret engem. Eleitől fogva. Ezért maradtunk csak meg a csókoknál, ott, a beton lépcsőkorlátnak dőlve, a pedagógusszálló udvarán. Pedig, csurom nedves volt a bugyim, és vágytam a simogatást. Én Őt, tudatosan választottam. Ő, engem a szemével és a szívével.
A legszebb bók, amit eddig férfitól kaptam életemben, mostanáig, azt tőle kaptam. Amikor tudtuk, meg fogjuk tenni, én azt hittem, meg kell történnie, mert így döntöttünk. De Ő képtelen volt rá.
Nem prosztata problémája volt, ahogy mondta, nem egy kő esett a hátára a B.-ben szeretkezés közben, hanem szerelmes volt, s nem tudta velem azt tenni, amit más lányokkal szerelem nélkül annyiszor, mert annyi helyre bedugta már, hogy úgy érezte, tisztátalan.
Kaphat-e nő, ennél nagyobb bókot? Ott hevert előttem egy férfi, aki Istentől kegyelmet kapott, ajándékot, amelyet megoszthatott volna velem, de ekkorra én már megrontottam magam.
(Meggyőződésem, hogy a szerelem, kegyelemből, istentől, isteni énünktől kapott, ajándék.)
Nem a szívem, hanem az eszem irányított. Vak voltam, nem láttam őt, mert jól, csak a szívével lát az ember, énekelte Halász Judit.
Egyszer, szemmel is láthatóvá vált az Ő szerelme. Miután megrendült házasságunk, akaratlanul féltékennyé tettem, de mégis újra Őt választottam, a férjemet, s nem SZ.V.-t, egy illúziót, akinek segítenie kellett volna rajtunk, hisz párterapeuta volt, de ő, inkább a férjem helyébe akart állni!
Egek!
Ekkor elutaztunk a B.-be, nászutunk színhelyére. Jártuk az erdőt, mint korábban, annyiszor. Beszélgettünk. Ő kiválasztott, majd levágott egy botnak való ágat, és megfaragta.
Még soha nem láttam annyi érzést az arcán.
(Akkor ott, az a bot, fallosz volt a kezében, formára igazítva, díszesre faragva, hogy tetszetős legyen. A végén a kezembe nyomta. A magáé helyett, mint egy ajándékot.)
*
Febe! Az én éhségemet nem lehet csillapítani szexszel, mert nem testi, hanem lelki eredetű. A régmúltban keletkezett, s azt a jelenben nem lehet jóllakatni. Sosem fog betelni, kielégülni, mert ott akkora űr van. De ne gondold azt, hogy nem tudsz kielégíteni, mert Te vagy nekem a legkielégítőbb dolog a világon. Egyetlen pillantásod, intésed, szavad, az egekbe, a Mennyországba röpít.
Nem is értem! Egy ilyen kicsi ember, hogy lehet rám ekkora hatással?
*
Ma, megfejtettem, mit jelent elesni. 5 után, délután, Morzsival kibicikliztünk majdnem Fásig, teljes sötétségben. Se hold, se csillagok nem ragyogtak az égen! Visszafelé, még a bicaj első lámpáját is lekapcsoltam, mert fénye, zavarta a szemem. A sötétből támadó kutyától való félelmemet, részben tudtam csak legyőzni, mivel a múltkor, megtámadta Morzsit, a nyitott kapun kirohanva egy dühös, nagytestű kutya. Alig bírtam elkergetni. Féltettem őt! Visszafele, a Major bejárónál, fölerősödött ez a félelem, mert előző nap, itt is láttam, egy nagytestű kutyát, igaz, fényes nappal, kóborolni. Emiatt, a figyelmem szétszóródott. Belehajtottam a sötétben egy gödörbe, és eldőlt velem a bicaj. Megütöttem magam. Lehorzsoltam a nedves kövön, a jobb térdemről a bőrt, és ráestem a jobb könyökömre. Sírás környékezett. Drága Morzsi, azonnal ott termett, megnyalogatta szaporán, kis nyelvével az arcomat.
Így vigasztalt. Érezte, hogy baj van.
Anyukám temetése után, estem el így, kétszer, a nappaliban. Én konyhának hívom, mert az volt régen. Ez az a helyiség a házban, ahol születtem. Meg aztán, akkor is így estem el, amikor őt féltettem, s persze magamat, amikor iskolás koromban, apukám helyett, én kísértem ki a buszmegállóba, hogy felszálljon a buszra, s leromlott állapotban, hosszú éjszakákon való járkálás, hónapokig tartó szenvedés után, elmenjen a megyei kórházba, epekő műtétre. Hideg tél volt. Jeges volt a járda, s visszafelé, egyedül az úton, két-három lépésenként elestem, majd feltápászkodtam, de elestem újra. Nem láttam a könnyeimtől, annyira árva voltam.
Mind a kétszer Anyukámat hívtam eleséseimmel, hogy jöjjön vissza a kórházból, majd a sírból, hogy emeljen föl, s öleljen magához! De se akkor, sem előtte, sem utána, nem tett ilyet semmilyen alkalomból! Ölelni magamtól tanultam meg, mint biciklizni és szeretni.
Ahogy a fájdalom is mindig valakinek szól, olvastam, úgy az elesés is.
Az esti, biciklis elesésem neki, Febenek szólt, hogy forduljon vissza, hajoljon le hozzám, vegyen karjaiba, s ringasson! Legyen gyógyírja sebeimnek! Annyira kívántam ezt! Talán megérezte. Mikor hazaértem, s azonnal felmentem a Fészre, találtam tőle egy üzenetben elküldött matricát, egy fehér, ülő, parancsra kész, farkát csóváló, szelíd kiskutyát.
Talán ezért, akkor még nem, csak két napra rá, szakított velem!
*
Hogy így kiadom magam, most joggal gondolhatjátok, elment az eszem.
De valami, mélyen, legbelül, erre kényszerít engem!
Talán a célom.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
