NAPLÓK: az utolsó alma Legutóbbi olvasó: 2026-05-01 10:39 Összes olvasás: 91157| 806. | [tulajdonos]: a teljes szöveg | 2022-07-23 15:49 | Nem akartam duplán idézőjelet használni, a helyettesítő írásjel viszont eltűntette a szöveg felét az előző két posztban.
"Nietzschét és Tolsztojt ugyanaz foglalkoztatja: a létezés szörnyűsége, a világban
tapasztalható mérhetetlen szenvedés. Ezt látva mindketten kétségbeesnek. De csak
Nietzsche tud mihez kezdeni a kétségbeesésével; hangosan kimondja azt, amit Tolsztoj
a szíve mélyére rejt, s legfeljebb regényeiben, elbeszéléseiben mer bevallani. Mint például az IVAN ILJICS HALÁLÁ-ban, amelyből Sesztov számára egyértelműen kiderül, hogy „miközben készen áll előtte [ti. Tolsztoj előtt] a terv, hogy az emberiséget a munka és a rendszabályok segítségével megmentse, a lelkében éppúgy kétség dúlt, mint Heine és Nietzsche lelkében”. És mégis: Tolsztoj valamiért úgy érezte, hogy regényeivel és elbeszéléseivel elárulja azokat, akiken segítenie kellene. És amikor egyszer meglátogatta a borzalmas moszkvai szegényházakat, fellángolt benne a tettvágy. Előbb persze sírva fakadt; mint később beszámol róla: „Anélkül, hogy észrevettem volna, hadonászni kezdtem a barátaim előtt, és könnyes hangon ezt kiáltoztam: »Igy nem lehet élni, így nem lehet élni, így nem lehet.«”15 Ám
barátai megnyugtatták, mégpedig igen különös érvvel: nem találta volna mindezt
ennyire szörnyűnek, mondták, ha nem volna ilyen „jó és finom ember”. S, lám, csodák
csodája, Tolsztoj rögvest meg is nyugszik: „»Ezt szívesen elhittem - mesélte később -, és mielőtt észrevettem volna, az önmagamnak tett szemrehányást és bűntudatot, amit kezdetben éreztem, a saját erényességem miatti elégedettség érzése váltotta fel, s annak igénye, hogy ezt az erényt másoknak is megmutassam.«”w Tolsztoj persze később megértette, hogy barátai becsapták; és mégis, mondja Sesztov, nem tanult a leckéből. „Miközben Tolsztoj a szegényekhez járt, nem adni akart nekik, hanem inkább elvenni tőlük valamit, nem az ő érdekükben kérdezősködött, hanem a saját érdekében.”17 S kezdetét vette a véget nem érő prédikálás, az ideálok építése, amely Tolsztojt szíve mélyén elégedetté tette. Úgy érezte, munkájának meg van a jutalma. Sesztov azonban résen van, s nem mulasztja el megkérdezni: „De mi volt ez a jutalom?” S válasza: „Talán az, hogy az éjjeli menedék lakói megváltoztak, vagy sorsuk kevésbé borzalmas lett ? Nem, magától értetődően nem: az éjjeli menedék lakóit elfeledték, egyesegyedül Tolsztoj gróf vált jobbá .”" | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
