NAPLÓK: az utolsó alma
Legutóbbi olvasó: 2026-10-21 22:07 Összes olvasás: 102470| 465. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-18 20:31 |
"– A sivatagból jöttél?
– Áthajtottam a homokon.
– És megégetett a nap?
– Rám sütött.
– És betemetett a szél?
– Rám fújt.
Hosszú ideig hallgattak.
– Mintha panaszkodtál volna – szólalt meg végül a bozót remetéje.
Akár egy dobra ütöttek volna, úgy támadt a lányra ez a hang. Súlyosan, nagyon telten.
– Én? – riadt fel Szávitri. – Panaszkodtam?
– Mintha panaszkodtál volna, hogy a bozót beléd karmolt.
– Egyetlen szavammal sem akartam panaszkodni.
– De az arcod véres!
A remete hangja megrovó és szigorú volt. Szávitri bűnbánóan lehajtotta fejét.
– Elfelejtettem letörülni.
– És azt mondtad: a szél rád fújt, a nap rád sütött. A bőrödben, a gyulladt szemedben van a panasz. Tanuld meg az alázatot, lányom. Alázatosnak, sokkal alázatosabbnak kell lenned, különben a nap még tüzesebben fog égetni, s a szél még jobban megperzsel. Feledkezz meg a testről, feledkezz meg a fájdalomról. És ha a tüske hegyes, saját magad szúrd a bőröd alá. A bozót remetéje ekkor elhallgatott. Úgy hallgatott, mintha késsel metszette volna el a szavát. Lefeküdt, többé egy szót sem szólt."
(Illés Endre „Szávitri”-jéből) |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
