NAPLÓK: az univerzum szélén Legutóbbi olvasó: 2026-07-21 10:40 Összes olvasás: 88138| 226. | [tulajdonos]: | 2022-02-26 19:59 | a veszekedés kommunikációs csőd, éppen úgy, mint az elfojtás. a különbség annyi, hogy elfojtás esetén az ember saját magát mérgezi, veszekedés közben viszont a felek gyakorlatilag traumatizálják egymást, odáig jutva, hogy egyáltalán nem értik, mit keresnek egymás életében, ha alapvető dolgokat sem értenek meg a másikból. viszont ez tévedés, az ég egy kis idő után kitisztul, hiszen valami mégis, szeretet, összeköt minket. de a seb megmarad.
a veszekedés szükséges rossz, a kapcsolatokban apránként felgyűlnek a feszültségek, nem tetszik, hogy ezt vagy azt így vagy úgy csinálod, nem tetszik, amit mondasz, vagy az, hogy kevésbé figyelsz rám. kitör az ego. elméletileg, ha csupán a saját egészségünket vennénk figyelembe, alkalmazható lenne az a módszer, hogy egyből elmondom a másiknak, ha valami nem tetszik, de jobban belegondolva szerintem ez csak azt eredményezheti, hogy a másik folyamatosan elnyomva érzi magát, szorong, fél, alárendelt szerepbe kényszerül, sőt, ha kell, támad, végül is jogos önvédelemből. jobb esetben. rosszabb esetben elhiszi magáról, hogy ő "rossz" és minden esélye megvan rá, hogy az is lesz ettől a kondicionálástól. ennek meg aztán beláthatatlan pszichés következményei lesznek.
sajnos nem tartunk ott, hogy az oviban asszertivitást tanítsanak a kölkölnek, ott sem, hogy azon dolgozzunk, hogy megértessük a gyerkőccel, hogy egyedi vagy, de egy a sok egyedi között. gyanítom, ha ezt akárki megérti, megértheti azt is, hogy mi az asszertivitás.
életem első felnőtt felében kerültem mindenféle veszekedést, mélyen elfojtottam minden sérelmet, ami végül csak arra volt jó, hogy magamat deprimáljam. jó okaim (tudatalattiak) voltak rá. szerintem az első idegösszeomlásom akkoriban lehetett, amikor a tudatosság, vagy az emlékezet kialakul az egyedfejlődésben, 2-3 évesen, a családnak köszönhetően. (hogyan örököltessünk neurózist, 1. lecke) nagyanyám boszorkány volt. hol jó, hol rossz, (már maga ez az ellentmondás is törést okoz az ember lelkében) ha rossz, kiszaladt a világból mindenki előle, nagyapám annyira nem bírta, hogy másik városba költözött, nagyanyámnál hagyva anyámat, és a nénémet, Gizit, mindössze 14 évesen, aki végül a saját sorsára tett pecsétet, a paranoid skizofrénia legmélyén, anélkül, hogy elhitte volna bárkiről, hogy szereti. nagyapámat is tehát sok felelősség terheli, de ezt most nem fejtem ki.
innentől rövidre zárom, fáradt vagyok. volt egy korszakom, amikor úgy gondoltam, hogy veszekedni bizony kell, mert jobb, mint az elfojtás. lófaszt. kegyetlenül destruktív emberre, emberi kapcsolatra egyaránt. most ott tartok, hogy igyekszem elnapolni a dolgot, ameddig a kedélyek le nem nyugszanak és értelmesen, egymás szemébe nézve, átgondoltan el tudjuk mondani egymásnak, hogy mi bánt.
folytköv.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
