NAPLÓK: Zúzmara Legutóbbi olvasó: 2025-09-16 11:50 Összes olvasás: 174398| 1486. | [tulajdonos]: mindegymiez | 2025-09-14 16:09 | Sokan állítják, hogy be tudjuk vonzani a pozitív vagy a negatív energiát. Nekem az utóbbi egész biztosan sikerült is.
Férjem halála után közvetlenül mélyvénás trombózist, majd ebből alig gyógyulván, combnyaktörést szenvedtem. Egy éve lábadozom két műtét után. És hogy a lúd legyen kövér, egy tüdőszanatóriumban kötöttem ki, alig egy hete vagyok itthon.
Nem különösebben foglalkozom a betegségeimmel, a festéshez fordultam figyelemelterelésként.
Persze, ezt úgy tessék elképzelni, hogy mindenfajta tudás nélkül fogtam bele. Mindegy, nekem tetszik, az alkotás öröme jót tesz.
Verseket nem tudok írni, valami leblokkolt bennem. Az is elképzelhető, hogy a némaság, ami körülvesz, elfelejtet dolgokat. De mindegy is. Jelenleg ebben a légkörben dunctolódok. | |
| 1485. | [tulajdonos]: mindegymiez | 2025-07-18 15:31 | virágok rég nem nyílnak se itt se ott
halálhírét így viszik: tudod aki ott lakott
az elátkozottak házában magányosan
az élet teher volt már neki biztosan
vidám gyermekzsivaj bántotta fülét
testét elfonnyasztotta az egyedüllét
a házsártos bölcsességei kövek
foghíjas szájából a szót ugyan ki érti meg
a tülekedőknek nincs is rá igénye
az igazság mint lepedék rászáradt ínyére
már nem mesél se a múltról se álmairól
tudja a lélekharang hamarosan neki szól
nem dacol a halállal tudja hogy minek
rendre meg kell halnia mindenkinek
virágok nem nyílnak puszta a sírhalom
az elfeledetté szól csekélyke dalom | |
| 1484. | [tulajdonos]: Vajon? | 2025-07-12 22:36 | Búcsút intek, aztán újra itt vagyok,
mindaddig, míg nem hagyok nyomot.
Kinek, minek írom versemet,
csakis annak, aki még mindig szeret.
Szívembe karcolva szeretett neve,
magát e sorok között felimeri-e | |
| 1483. | [tulajdonos]: búcsú | 2025-06-07 23:00 | | Verset már nem fogok írni. Szerencsére visszavettek dolgozni, így időm se lenne. A combnyaktörésem óta egyre csak halmozódtak a bajaim. Most végre...De nem kiabálom el. | |
| 1482. | [tulajdonos]: nyár | 2025-06-07 22:56 | Az ég kékje végtelen álom,
csillan a nap az óceán hátán.
Nyár van, és minden újra éled,
az idő szövi a fényes meséket. | |
| 1481. | [tulajdonos]: Naiv | 2025-06-07 22:52 | A naivitás egy érdekes kettősség. Egyrészt őszinte nyitottságot, bizalmat és jóhiszeműséget tükrözhet, ami szép és tiszta tulajdonság. Másrészt sebezhetőséget is jelenthet, ha valaki túl könnyen elfogad mindent kritikai gondolkodás nélkül.
A naiv emberek sokszor olyan optimizmussal és lelkesedéssel tekintenek a világra, amit a környezetük néha irigyel. Ők hisznek az emberek jóságában, és olykor olyan lehetőségeket látnak, amelyeket mások figyelmen kívül hagynának. Ugyanakkor fontos, hogy a naivitás ne vezessen kihasználhatósághoz, és hogy az ember képes legyen megkülönböztetni a valódi jóságot a megtévesztéstől. | |
| 1480. | [tulajdonos]: Koldus dala | 2025-06-07 19:09 | Poros utcán jár magányban,
árnyék ül a vállán halkan.
Néznek rá, de nem látják,
sorsát szélként tovább fújják.
Tenyerében semmi sincsen,
csak egy álom régi kincsben.
Volt egy háza, volt egy álma,
de most némán ül az árva.
Felhők sírnak, ő sem szól már,
csak a múltja járkál, sóvár.
És ha pénzt ejtesz kezébe,
a holnap hitét érzi végre. | |
| 1479. | [tulajdonos]: ihahuh | 2025-06-07 19:02 | Sorsunkat egy kéz döntheti el,
A költészet dübörög – vagy suttogni kell? | |
| 1478. | [tulajdonos]: Banális | 2025-06-05 17:12 | Buszra szállok, jegyet lyukasztok,
a sorban állok, várva sorstársak közt.
Reggeli kávé, épp, mint tegnap,
keserű kortyok, álmos sóhaj.
Az utcán a járda is ugyanaz,
a boltban az eladó rám biccent.
Tudom, mennyit kell fizetnem,
a régi napok újraélnek.
Este a tévé tompa fénye,
túl jól ismert hangok zúgnak.
Még egy nap múlt el csendesen,
a banalitás mélyén nyugvó mozdulat.
De ha jobban nézem, észreveszem,
egy apró mosoly, egy hirtelen eső,
egy madár, ahogy szárnyát bontja
banális napok közt csoda nő. | |
| 1477. | [tulajdonos]: Tűtorony | 2025-06-05 06:38 | Szikár őrszem az ég peremén,
vörösen izzó éji csillag,
lángnyelvek mesélnek, titkokat suttognak,
hajnalban csak füstös emlék marad.
Felfelé tör a fény, megannyi vihar perzselte falán,
karcsún áll az idő sodrában,
csendje éget, hívogat, megtart.
A tűtorony, nem épület, nem kőhalom,
hanem emlékek égbe szőtt füzére,
lobogó múlt és pislákoló jövő. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
