NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2026-02-26 20:03 Összes olvasás: 68742| 594. | [tulajdonos]: versfilm kapcsán | 2025-11-21 19:14 | Vezsenyi Ildikó interjú
https://www.youtube.com/@sunnysideart2134
- Mit jelent számodra az, hogy írsz?
Mindent. Épp ma fogalmaztam meg, hogy az ördöggel is cimborálnék az írás sikeréért. Aztán a sikert
odaadnám az isten szerelméért. És van még egy sor, de az nem jut eszembe… (nevet)
- És mit értesz az írás sikere alatt? Mikor sikerül egy írás?
Ha olyan visszajelzéseket kapok.
- Az olvasóktól vagy a kritikától? Kinek ír egyáltalán az ember?
Ezt még nem döntöttem el. (nevet) Hol ennek írok, hol annak.
- Mióta foglalkozol írással?
Már ifjúkoromban regényt írtam. Na jó, eljutottam pár sorig. Egyszer hetedikes koromban a suliban
eszembe jutott egy nagyon jó ötlet. Annyira vártam már, hogy hazaérjek és leírjam, hogy semmi
másra nem is tudtam gondolni. Nem is figyeltem az órán. El is jutottam pár sorig, aztán valahogy
elment a hangulatom… (nevet). De rengeteg szépirodalmat olvastam mindig, szavalóversenyeken
indultam, prózamondó versenyeket nyertem. Aztán verseket írtam, titokban, a fióknak. Anyukám
pedig megtalálta.
- És mit szólt?
Összeült a családi kupaktanács, apukám, anyukám, én, kérdezték, hogy ez mi. Miért akarnék én író
lenni, hiszen Petőfi már van. Halálra rémültek, hogy éhen fogok halni. Bosszúból elmentem
népművelőnek.
- És akkor innentől nem volt megállás?
Ó, dehogynem. Jött egy nagyon hosszú idő, amikor nem volt türelmem írni, nem is volt
mondanivalóm. A pénzügyi szakmában kezdtem dolgozni, jól kerestem, nem is foglalkoztam írással,
csak a munkának éltem. Ebből az mentett meg, le kellett költöznöm anyukámhoz vidékre, mert nem
lehetett egyedül. Otthagytam az ügyfélkörömet. Aztán amikor anyukám meghalt, éreztem, tudtam,
hogy nekem ott kell maradni. Apukám méhész volt, a halála után anyukám folytatta, de hát kellettek
segítségek. És volt egy fiatalember, aki ment segíteni, beleszeretett a méhészetbe, megtetszett neki a
gazdaság, jött hozzám, hogy méhcsaládot akar venni. Így kezdődött… (nevet).
- Tehát azért vetted fel az írás fonalát, mert szerelmes lettél?
Igen, az én történeteimben minden a szerelemmel kezdődik. Illetve valójában azért, mert
elképzeltem, hogy szakít velem. Átéltem egy olyan veszteségélményt, ami nem is letaglózott, hanem
inkább a jelenbe hozott. Egy réges-régi szerelem, váratlan szakítás miatt bezárt energiák mind
felszabadultak bennem. Arra gondoltam, hogy mi lenne ha, nem adnám fel olyan könnyen, így
megkérdeztem a fiatalembert, hogy ha megtenném a történetem másik szereplőjévé, akkor az
érdekelné-e?
Tásszerzői jogdíjjal kecsegtettem, a párjával is megbeszéltem, mi a tervem, hogy egy jó könyvet írok.
Azt mondta, talán. Mondom, akkor ezzel indítok, mert ebből sejteni, nem akkora a baj…nem igazi
szakítás az, ami a történetemet elindítja. (nevet).
- Értem. Azért kezdtél újra írni, hogy tudasd vele az érzéseidet
Igen. Hogy kikúráljak magamból, egy régi traumát. Igazából miután engedélyt adott, egy hétig
nem is írtam semmit. Úgy látszik, ha szabad írni, akkor az ember nem tud. (nevet) Jó, de aztán
mégis elkezdtem. Túl hosszúakat írtam, amiket ő se olvasni, se érteni nem akart. De igen,
kifejezetten neki kezdtem írni, vele akartam kommunikálni, az volt a célom, hogy megértessem
magam. Mindig is nehezen érthetőnek tartottam az önkifejezésemet. Ezért is volt az ő
közreműködésére szükség.
- És azóta?
Ez az írásmánia nálam két évig tartott, és ez alatt a két év alatt nekem annyi energiám volt. Minden
sejtemet átjárta. Nem tudtam, hogy mi ez, de nagyon jó volt. Aztán vissza kellett jönnöm, három
helyen dolgoztam hatvan évesen. Az írás viszont már megmaradt. Elkezdtem online felületeken
publikálni, aztán utánajártam, hol lehet ezt tanulni.
- Mit lehet tudni a Frustrato című versedről?
Magyar Éva költőnek volt egy hasonló olaszos, vagy idegen szavas verscíme, ami nekem nagyon
megtetszett. Most persze nem jut eszembe… (nevet) (Magyar Éva: Doloroso – a szerk.) Azt hiszem,
habár nem szokott ilyen történni, először a cím volt meg, aztán a vers egyszerűen kibuggyant
belőlem. Ez úgy, ahogy van, megtörtént velem, amikor anyukám halálhírét megkaptam. Van egy
másik versem, ami ennek tulajdonképpen a párja. Abban mintha a színes film átváltana fekete-
fehérré, tompává, mattá válik minden, egy fuvallat hatására, amit a halálhír előtt éreztem. Az meg is
jelent egy Kodolányis antológiában. A frustratot viszont a cím ihlette meg, jóval később. Nem volt egy
gyors vers… Úgy látszik, előbb más dolgoknak kellett előjönnie, hogy ez megszülethessen. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
