Ha már leírtam, akkor ide másolom. Kicsit hosszú, de igyekeztem lelkiismeretesen összegyűjteni az okokat, amiért nem vagyok a vers és prózairodalommal intertextuális. Visszamaradtam, egy hirtelen fejlődési szakasz után. Lassan pótolgatom, de reménytelen, hogy utolérjem azokat akik folyamatosan olvastak szépirodalmat. netán még a munkájukhoz is az kell. Kicsit elmaradottnak érzem magam, nem is kicsit, ezen a téren.
Sokszor elcsodálkozom, József Attila honnan tudta, amit tudott. Mert úgy tűnik "mindent" tudott.
Középiskolás koromban, ő, Pilinszky, Bari Károly, (akkor volt első könyves), Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Nagy László voltak a kedvenceim. De legfőképpen prózát olvastam, és azt mondtam 7.-kes koromig, hogy író leszek. Bele is kezdtem egy regénybe. De semmilyen erő vagy impulzus nem támogatott ebben. Sőt!
Aztán később azt gondoltam nincs mondanivalóm az emberek számára. Nem is mondtam semmit, csak kérdeztem, és hagytam, hogy magukról meséljenek. Annyi más dolgom is volt. De mindig olvastam. Pszichológiát, pedagógiát, gyermeknevelési, személyiségfejlesztő, és üzletépítő könyveket.
A gazda szeme hizlalja a jószágot, de az kevés, nézni a disznót, vagy a cicát, etetni is kell őket.
De, az az alma is megnő, amit senki nem néz. Vagy, azt a legfelsőbb lény nézegeti? :-)
A regényhőshöz.
Én magammal csinálom, azt, amit az író a hősével. S fellázadok a rossz vég ellen. Éltetem magam, a szerelmemet is éltettem, s amíg fel nem adom, tudom, élni fogunk. :-) Bárminek lehet életet, de inkább így mondom, létezőséget adni, a figyelem energiájával. És bármitől elvenni is lehet. A csecsemő is pl., figyelem nélkül elpusztul. Hiába táplálnák csak anyaggal. Mint a növény fény nélkül.
Most elmondhatnám, hogy rengeteg szépirodalmat olvastam, kb. 24 éves koromig. Több életre valót, enyhe túlzással. Szerencsére értékes irodalmat. Legmélyebben vannak, ezek az olvasmányélmények az emlékeim között.
És nem gondoltam, hogy tudnék hasonló színvonalon írni. Most is ezt gondolom. Azt sem gondoltam, hogy egyszer még verset fogok írni. Ahhoz, hogy regényt írjak, azt hiszem, újra rá kéne „kattannom”. De nem tudnám eldönteni, akarom-e. Csak azért mondom ezt el, mert 58 éves koromig szinte csak hatásokat vettem fel. Azaz, belélegeztem. Az írás nekem nagy erejű spontán kilégzésként jött,. kb. 2-3 évig. Azóta a maradékot szondákba fújom.. ????
|
