NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2026-01-14 21:15 Összes olvasás: 66996| 295. | [tulajdonos]: Házi feladat helyett | 2020-10-06 08:17 |
Ma nem mentem iskolába.
Becsületből.
Hogy beteg is vagyok, egy cseppet se számít.
Csak az számít, hogy miatta - mármint a betegség miatt -, dolgozni sem mentem.
- Eddig tartott a lelkesedésed? – kérdezte a fiam szemmel látható csalódottsággal.
Később.
- Szia! Többször megébredtem, de visszaaludtam, s csak most keltem fel. Azonnal bekapcsoltam a gépet, hogy írjak neked, de láttam, megelőztél.
Bevallom, jól esett, mint minden, ami tőled érkezik. Figyelem, szerelemmel töltött idő, elismerés, bátorítás, kedvesség, szeretetteljes szép szavak, s amiket a vágy mondat veled.
Ezek, számomra nagyon értékesek, mert soha nem kaptam belőlük eleget. Tudod szívem, a szavak a bűnösek azért, hogy veszélyesen túlpörögtünk. Mert akadálytalanul hömpölyögnek.
Rászoktam arra, hogy azt tegyék, - mint gondolkodás nélküli első reakciók, - amik lehet spontának, őszinték, de túlfűtöttek... Mert, amennyi lapáttal csak bírok, rájuk teszek. S akkor megjön, felerősödik hozzájuk bennem az érzés. S akkor még a te szavaidról nem is beszéltem. A te érzéseidről, amit hordoznak, mert azok mind hozzáadódnak. Így rakjuk mi a szerelem tüzét, aminél megperzselődtél, s aminél én oly szívesen, nem szűnök meg vágyni, melegedni.
Nem sokkal ezelőttig (pár év), visszatartottam az első reakcióimat. Amik ennél fogva, nem tudatosodhattak bennem, s lehet, hogy a szorongásaim okai voltak.
Arra gondolok, ha vigyázunk a szavainkra, nem szabadulhatnak el dolgok. De lehet, hogy csak nekem kell vigyáznom a szavaimra, az is elég.
Azt írtad, realitások nélküli a kapcsolatunk, ami igaz. Lehet, hogy ezt akarják pótolni a szavak. Pótcselekvések. Amennyiben, cselekedet egy szót kimondani. Vagy leírni, mint az esetünkben.
Hogy ennyit írok, itt, most, Neked a szavakról, lehet annak köszönhető, hogy nem írtam meg azt a házi feladatot, amit akkor adtak fel, mikor betegségből kifolyólag, becsületből, nem csak dolgozni, hanem az iskolába se mentem. (Ez, pontosabban a betűk halmaza, amikből a szavak állnak, a másik házi feladat témája volt, amit delegáltam Neked)
Mivel hiányoztam, nem írtam meg azt sem, aminek az első sora kellett volna, hogy legyen: „Kezdetben voltak a betűk, és én így szóltam:” Úr ír” (Karinthy). S ami arról szól, hogyan lettem íróvá. Persze, egy kitalált történetben ezt is. Ami, úgy érzem, nekem nem megy. Mármint történeteteket kreálni. Hogy miért? Megpróbálom kitalálni.
Talán, mert még mindig él bennem az a meggyőződés, hogy legszebbek az igaz történetek. Talán ezzel a rögeszmémmel kell előbb felhagynom. Amit egy versben meg is írtam, de nem győztem meg vele Sz. Á. szerkesztő asszonyt, ahogyan azt írta volt. Tehát, ha mást akarok írni, vagyis házi feladatot végrehajtani, bevetni a fantáziámat, be kell érnem egy csúnyább történettel.
Elkerülő utakat választok, ami az aberráció lényege.
Mármint, a házi feladat végrehajtását próbálom elkerülni.
- Bocs, ha untattalak! - kaptam észbe, ennyi betű és szó láttán, majd ez jutott eszembe.
A költők, írók, lehet, magányos emberek. Nagyon magányosak. Míg fel nem veszi őket köreibe egy "szekta".
"Legjobb elméleteink a saját elméleteink.”
A mások elméletei: bizonytalan elméletek, elfogadásukhoz választanunk kell: vagy kétség, vagy hit.
"Ha választasz, csak a poklot választhatod!" (Osho)
"Minden kétség, minden kérdés egy kifinomult lidércnyomás. Fojtogatás kifinomult formában. " (Rudolf Steiner)
Én az összes közül a legkisebb rosszat, önmagamat választom.
Bármikor bárki mást választottam, mindig hiányérzet keletkezett bennem.
Én: önmagammal vagyok azonos, tehát nem lehetek más (vagy a másé).
És senkin nem akarok már segíteni, mindenkinek önmagán kell segítenie.
„Kár erőlködni, az emberiség - összességében - úgyis menthetetlen." Jó mi?
A Sz. Zónán olvastam. „Legjobb elméleteink a saját elméleteink.” - különösen ez a gondolat tetszik.
Mert rímel az enyémmel.
A legjobb történetek az igaz történetek.
S mik az igaz történetek? A számunkra igazak. A saját élményeink.
- Szeretem, ahogy írsz. Író vagy. „Asszem”, igazad van mindenben. Most inalok Édes! Jó téged olvasni...és sose untatsz, oké?
Majd hozzátette. - Biztos nem tudok neked párbeszédet írni – sajnálom!
- Nincs baj, Frí!
(Már kész is vagyok vele.)
- Semmi. - jött a váratlan válasz. Majd, hozzátette. - Inalok.
- Oké. Jó hogy benéztél.
Melegséggel töltöttek el a szavai, s rögtön értelmét nyerte az írás. Mert "nagy munka" volt ám, értelmesen, pontosságra, egyszerűségre törekedve összeszedni a gondolataimat, amit lehet, rajta kívül senki meg nem értene. Vagy, közhelyesnek találna, zavarosnak, áthallásokat érezne benne, s azt mondaná, töltött pisztollyal játszom, mert AZ ÍRÁS VESZÉLYES MŰFAJ! ????
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
