Tizennegyedik oldal: Tizennegyedik oldal

NAPLÓK: Tizennegyedik oldal
Legutóbbi olvasó: 2025-04-06 07:06 Összes olvasás: 8443

1.	[tulajdonos]: Tizennegyedik oldal	2006-11-10 23:53
Tizennegyedik oldal A Naplóírás olyan csajos dolog. Fecsegünk, összevissza blődségeket fogalmazunk meg és nem átalljuk ezeket közben papírra is vetni. Feketén és fehéren, no meg sokszor rózsaszínűen és édes pirosan látjuk a világot benne. Aztán ott van a jó öreg kacskaringós ákombákomos betű az SZ ! Mintha azért küzdenénk oldalakon keresztül, hogy istenítsük. Égig magasztaljuk olyan szavakkal, mint Szerelem, Szeretem, Szépség és Szenvedély, aztán ezekből megfogyatkozva, porig sújtjuk az eddig felépített imázst. Előkerülnek a Szívtelen, Szemét, és a Szakítás szavak. Oldalakon keresztül csak karcolgatjuk azt a szerencsétlen Naplót! Egyik oldalára rávésünk egy édesen duzzadó vérpiros szívet, mely tizenhárom oldalon keresztül királynőként uralkodik a sok Sz betűn, majd egyszer csak a tizennegyedik oldalon kitör a lázadás. A Szívkirálynő, elveszti szüzességét, s már nem központi helyen szerepel. Anya lett immár. Megszülte saját nyilacskát, hogy azok a testébe hatolva, évekig sem gyógyuló sebeket ejthessenek rajta. Na. Hát ezért olyan csajos dolog a naplóírás! Egy pasi mikor vetemedne ilyesféle önmarcangolásra?? Hát hol duzzad az ő szőrös mellkasában egy akkora szív, melynek plusz tizenhárom oldalnyi hely kellene, hogy kiviruljék? Jó ha féloldalnyi szenvedélyt ki tudnak magukból préselni, amikor a helyzet megköveteli tőlük! Már pedig - valljuk csak be őszintén-, mi igen követelőzők tudunk lenni. Folyton akarunk valamit. Akarjuk, hogy szeressenek, velünk legyenek, soha más nőre ne nézzenek, és ha mindez még nem lenne elég, a legfőbb, amit szeretnénk, hogy beszélgessenek velünk! B-E-SZ-É-L-G-E-S-S-E-N-E-K és méghozzá V-E-L-Ü-N-K! Hogy ezt miért hangsúlyoztam ennyire ki? Nos hát, mert korántsem egyértelmű a helyzet. Mert a férfi, jót beszélget a haverokkal a sörözőben, egy meccsen, egy klubban, a telefonon, vagy akár a neten. Elbeszélget a főnökével, a szemetes sráccal, a pizza-futárral, még a szomszéd nénit is meg tudja hallgatni Ezért aztán úgy érezheti magát, hogy tényleg ő a mindenség feje. Elvégre egoja ezt hallja körös-körül. Mert jól focizott a hétvégén, mert nagy borravalót adott a pizzásnak, mert a szomszéd néni csaptelepét kicserélte, mert odahaza nem tette fel a lábát az asztalraMert, mert, és mert! Sorolhatnám! De mi lesz velünk?? Mi marad nekünk? Az ágyban nem szeretnek beszélgetni, ezt mindenki tudja. Evés előtt, közben és után is hagyjuk az agytekervényeiket békében tespedni. Arra még csak gondolni se merjünk, hogy esetleg a híradó nézését elhalasztja, hogy ápolgassa lelkivilágunkat! Akkor hát mi mit tehetünk? Megmondom én! A tizennegyedik oldalon fellázadunk!! Leadjuk a figyelmeztető lövéseket. Kezdetben finoman jelezzük egyet nem értésünket a dolgok iránt. Például elfelejtjük kimosni a gönceit a hétvégén. Ha ez nem tűnik fel neki mert valójában azt sem vennék észre ha kimosnánk -, kicsit megszeppenünk. Szóvá tesszük a dolgot: - Akkor mossál magadra!- kiabáljuk hirtelen felindulásból. Erre a teremtés koronája szépen odatotyog a fiókokhoz, megszámolja hány tiszta alsógatya van benne, majd rezignáltan legyintve azt válaszolja: - Jó.- és leül újságot olvasni. A második fázisban elfelejtjük hogyan kell vacsorát főzni neki. Kifelejtjük a menüből a húst hússal című fejezetet. Salátát és egyéb nyalánkságokat készítünk, mondván, hogy ha nem tetszik, akkor egyen csak ott, ahol eddig volt! Lám, kevésbé imádottunk ezt is megoldja a saját kis esze szerint. Beveti az anyóst. Anyós pedig jön, lát és győz! Idegeink kimerülnek, lázadásunk végső erőfeszítést kíván: a kanapét. Kedvesünk száműzve, s mi győztesnek érezhetnénk magunkat, hiszen megvan az eszköz céljaink elérésére! Hajnaltájt azonban ráébredünk, hogy hiányzik a szőrösszívű példány karja a fejünk alólHogy nem tekint ránk a kutya sem, ha kinyitjuk karikás szemeinket.. Nem vigyorog borostásan reggeli kótyagosságunkon, nem kaparja le a kocsinkról a jeget, mielőtt munkába indulnánk, és nem hív fel délelőtt, hogy megkérdezze, mi lesz a desszert este, vajon érdemes-e hazajönnie? Nem. A nagy Ő, szó nélkül elviharzik, s mi ott maradunk a lázadásunkkal egy fedél alatt. Egyedül lázadozni aztán nem nagy dicsőség. Céltalannak és üresnek érezzük életünket. Nekilátunk a romok eltakarításának. A heti szennyes kimosásának, a bevásárlásnak, sluvickolásnak. Úgy érezzük, hogy amin egy hete dolgoztunk, most ellenünk lázad. Nem fér a ruha a szárítóra, fejünk fölé tornyosul a vasalni való, a hentesnél elfogyott a friss hús, és elkezdtünk menstruálni. Emígyen romokban heverve, ismét elővesszük azt a fránya Naplót. Belelapozunk és elfacsarodik a szívünk az első tizenhárom oldal ákombákomjaitól! Ránk tör a sírás és a csoki evés. Aztán heves vágyat érzünk, hogy tollat ragadva kiírjuk magunkból a lázadozást. Lapról lapra haladva gyónunk. Csacskaságokat blődségeket az életünket. Hát ezért csajos dolog naplót írni! Mert nőként kell gondolkozni, tenni és érezni hozzá. És ez fáj. S fájdalmunkra a gyógyír pedig valahol odakinn kószál, s fogalma sincsen problémánkról. Csak a Naplónknak. Ő tudja.

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!